Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány: Orbán átlépte a Rubicont

A miniszterelnök szerint a Fidesz elnöke "átlépte a Rubicont", amikor kétségbe vonta a kormány legitimitását.

Gyurcsány Ferenc blogjában Orbán Viktor esztergomi beszédére és a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújára hivatkozik.

"Orbán Viktor tehát kétségbe vonja a magyar kormány legitimitását. Eddig nem volt olyan komoly magyar parlamenti erő, amely hasonlót cselekedett volna. Ma elnök úr nyíltan beszélt" - olvasható az internetes naplóban.

Gyurcsány Ferenc szerint "nyíltabban már nem is lehetne".

"Mindenről lehet vitázni, kormányzati intézkedésekről, politikai erkölcsről, ígértekről és teljesítésről, mindenről, de radikális ellenállást szítani, átlépni a demokratikus játékszabályokon, ez már nem elvi vitakérdés, ez az igazi vízválasztó. Demokratikus politikus, felelős pártvezető, aki nemcsak tetszeni akar a sajátjainak, hanem szolgálni és használni az országnak, az ilyet nem tesz" - tette hozzá.

A kormányfő véleménye szerint a Fidesz elnöke ma átlépte a Rubicont.

"Kár. Hogy mekkora, az ma még talán nem is látszik. Békétlenséget szító nemzeti radikalizmus vagy a nyugodt építkezést választó nemzeti progresszió? Lehet választani, már október 1-jén is" - írta Gyurcsány Ferenc.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×