Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Motoros demonstráció a fővárosban

Motoros felvonulást és tüntetés kezdődött a motorosokat hátrányosan érintő új gépjárműadó-tarifa bevezetése ellen a fővárosi Városligetben szombaton este; a demonstráció miatt a város több pontján forgalomkorlátozás lépett életbe.

A demonstrációt szervező szervezet a demonstrációval az ellen tiltakozik, hogy a súlyadót januártól felváltó teljesítményadó miatt számításaik szerint átlagosan hétszer annyiba kerül a motorok fenntartása, mint eddig.

A rendőrség honlapján azt közölte, hogy a rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a főváros egyes területein.

Tilos megállni szombaton 24 óráig a Felvonulási téren, az Ajtósi Dürer sor és a Dvorák sétány közötti szakaszon.

Délután 16 órától éjjel 24 óráig lezárták a Dózsa György út forgalmi sávjait, mindkét irányban az Ajtósi Dürer sor és az Andrássy út között.

A lezárás ideje alatt feloldották a Koós Károly sétány hétvégi forgalomkorlátozását.

A szervezők - tájékoztatójuk szerint - több ezer motorost, illetve motorbarátot várnak az este 10 óráig tartó rendezvényre.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×