Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Újabb társadalmi vita kezdődik

Kezdődik a lisszaboni akcióprogram felülvizsgált nemzeti tervének társadalmi vitája. Az Európai Unió 2000-ben azt a célt tűzte ki, hogy a közösséget a világ legversenyképesebb régiójává tegye. 2005-ben pedig az elégtelen eredményeket látva több változásról is döntött: például a nemzeti akciótervek kidolgozásáról. Magyarország tavaly elkészítette ezt, ám a konvergenciaprogram miatt át kellett dolgozni.

A kormány október 11-én véglegesíti a felülvizsgált nemzeti lisszaboni akcióprogramot, két nappal később pedig elküldi azt az Európai Bizottságnak. A nemzeti dokumentum már tavaly októberben elkészült, ám időközben Budapestnek egy új konveregenciaprogramot kellett kidolgoznia - mondta el az InfoRádióban Danks Emese kormányszóvivő.

Az új akcióprogram kiemelt célja a többi mellett a költségvetési hiány csökkentése, az államreform, a kutatás-fejlesztés, az innováció, valamint az infrastruktúra fejlesztése.

A társadalmi vita során a Gazdasági és Szociális Tanács, az Országos Érdekegyeztető Tanács, a parlamenti pártok szakértői véleményezik.

A lisszaboni stratégiáról még 2000-ben döntött az Európai Unió. A cél az volt, hogy 2010-re a világ legdinamikusabban fejlődő, legversenyképesebb térsége az EU legyen. A 2005-ös fölülvizsgálatkor azonban kiderült: az ambiciózus terv megvalósítása késlekedik. Akkor döntöttek a 3 évre szóló nemzeti akcióprogramok kidolgozásáról is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×