Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Háromszáz forint lesz a vizit- és a gyógyszertérítési díj

Januártól a betegeknek alkalmanként 300 forintot kell fizetniük a háziorvosnál és a szakrendelőkben, valamint a kórházban eltöltött napok után - jelentette be az egészségügyi miniszter.

Az eddig ingyenesen kapható gyógyszerekért ezentúl szintén 300 forintos térítési díjat kell fizetni - mondta Molnár Lajos. A közgyógyellátottakat nem érinti az intézkedés.

Vizitdíj

Januártól a betegeknek alkalmanként 300 forintot kell fizetniük a háziorvosnál és a szakrendelőkben, valamint a kórházban eltöltött napok után.

Az egészségügyi miniszter közölte: a 6 éven aluli gyerekek után nem kell vizitdíjat fizetni. A nehéz helyzetben élők - alacsony jövedelmű nyugdíjasok, nagycsaládosok, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok, munkanélküliek, gyesen lévők, rendszeres szociális segélyben részesülők - után pedig a díj kétharmadát az állam vállalja át.

Az ellátás egyes szintjein - háziorvos, szakrendelő, kórház - hatezer forintban maximálták a vizitdíj összegét, míg mindent egybevéve 15 ezer forint lesz a felső korlát.

A vizitdíj teljes összege az intézményeknél marad.

Gyógyszerek a patikán kívül

Molnár Lajos elmondta: a jövőben - szigorú feltételek mellett - néhány recept nélkül kapható orvosságot patikán kívül is be lehet majd szerezni. Ezek közé tartoznak a fájdalomcsillapítók, a hasmenés elleni szerek és a lázcsillapítók is.

Jelentősen könnyebb lesz ezentúl gyógyszertárat alapítani, ugyanakkor a gyógyszerészi résztulajdonlás feltétele megmarad.

2007. január elsejétől létrejön az Egészségbiztosítási Felügyelet, és megszűnik az egészségügyben eddig kötelező kamarai tagság.

A kormány döntött arról is, hogy szeptember 30-ig elkészül a szakmai javaslat arról, a jövőben mely ellátások járnak állampolgári jogon ingyen, melyek tartozzanak a kötelező biztosítási csomagba és melyeket lehet kiegészítő biztosítás keretében igénybe venni.

Az egészségbiztosítók számáról év végéig döntenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×