Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.54
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyermekeken is tesztelhetik az új vakcinát

Heteken belül gyermekeken is megkezdődhet a madárinfluenza elleni oltóanyag klinikai vizsgálata, miután az Országos Gyógyszerészeti Intézet a napokban a korosztály esetében is engedélyezte a vakcina kipróbálását - közölte az intézet főigazgatója.

Pál Tamás elmondta: az engedélyt előzetesen három szakhatóságnak is jóvá kellett hagynia.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója emlékeztetett arra, hogy az ellenőrzésnél egyebek mellett orvosszakmai és etikai szempontokat is vizsgáltak.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy 20 önkéntes szülő jelentkezését várják, akiknek gyermekeit a legszigorúbb előírások betartása mellett vetik alá a klinikai teszteknek.

A főigazgató példaként említette, hogy a szülőkkel ismertetni kell a vizsgálat minden részletét, beleegyező nyilatkozatra is szükség van, valamint a gyereket is tájékoztatni kell.

A korábbi vizsgálatoknál bebizonyosodott, hogy a felnőtt emberek szervezete ellenanyagot termelt az oltóanyag hatására, és nem tapasztaltak mellékhatásokat sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×