Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Gányolás folyik a fővárosban"

Szálka Miklós, a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának ellenzéki alelnöke megrökönyödve tapasztalta, hogy több ponton is felbontották a tavaly felújított Városmajor utcát. Az útburkolat valódi helyreállítása helyett pedig csak a lyukak betömködése, egyszerű "gányolás" folyik.

Szálka Miklós az InfoRádiónak elmondta: állítólag a csatornázási művek végez garanciális javítást. Ennek keretében azonban a munka végeztével nem szegélytől-szegélyig állítják helyre a burkolatot, ami a leginkább megközelítené az eredeti állapotot, hanem egyszerűen betömik a lyukakat és kész.

A fővárosi önkormányzat szakbizottságának ellenzéki alelnöke azt is kifogásolja, hogy nem rétegenként állítják helyre a burkolatot, csak betömik a lyukakat, mint a kátyúknál.

Szálka Miklós szerint elfogadhatatlan ez a gyakorlat, és biztos, hogy az első útburkolati problémák ezeken a helyeken jelentkeznek majd.

"Tiszta gányolás, ami történik" - hangsúlyozta a bizottsági alelnök, megjegyezve, hogy Budapesten nem ez az egyetlen hely, ahol ez megtörténik.

A főpolgármesteri hivatal sajtóirodáján nem kívántak reagálni Szálka Miklós nyilatkozatára. Megerősítették, hogy az utat csatornaproblémák miatt bontotta fel újra a kivitelező, aki garanciális javítást végez.

Ezen kívül csak annyi mondtak, hogy a munkát csütörtökön befejezik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×