Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
324.89
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Beteg gyermekeket támogat az államfő

A gyermekvédelmi törvény és a médiatörvény újabb módosításait várja a jövőben a köztársasági elnöktől a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Sólyom László szerdán a budapesti Szőlő Utcai Fiúnevelő Intézetbe, az 1-es Gyermekklinikára és a Fóti Lovasterápiás Központba látogat.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke az InfoRádióban elmondta: a szervezet védnökei már hagyományosan Magyarország, Németország és Ausztria államfői, akik tevékenyen is részt vesznek a munkában.

Edvi Péter hozzátette: Sólyom László ma arról tájékozódik a gyermekklinikán, hogyan tud bekapcsolódni azon gyermekek gyógyításának finanszírozásába, akik valamilyen okból az egészségbiztosítótól nem kapnak támogatást.

A gyermekmentő szolgálat elnöke szólt arról is, hogy a jövőben a Gyermekvédelmi Törvény hivatásos nevelőszülőkkel és az intézmények finanszírozásával kapcsolatos pontjainak változtatásáról terveznek egyeztetést a köztársasági elnökkel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×