Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.87
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A krakkói érsek vezette a Szent Jobb-körmenetet

Jóval meghaladta az egymilliót azoknak a magyaroknak a száma, akik aláírásukkal megerősítették, hogy imádságukkal csatlakoznak a nemzet lelki megújulásért meghirdetett idei imaévhez - jelentette be Erdő Péter bíboros, prímás vasárnap Budapesten, a Szent István-bazilika előtt.

Az esztergom-budapesti érsek közölte, hogy a felhívásra eddig összesen 1.396.038 aláírás gyűlt össze, ezeket zárt irattartóban a bazilikában helyezték el.

Erdő Péter kiemelte, hogy nem csak Magyarország területéről, hanem a határokon túlról - még a nyugati világból is - érkeztek aláírások. Megfogalmazása szerint "így, együtt lehettünk elegen, imádkozó magyarok".

Az egyházi vezető az ünnepi szentmise előtti köszöntőjében kiemelte: a nándorfehérvári diadal 550., valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmat ad arra, hogy hálát adjunk megmaradásunkért, levonjuk múltunk tanulságait, megújuljunk hitünkben, reménységünkben, az egyház iránti szolidáris szeretetben.

Nem szabad visszasírni a múltat

Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek szentbeszédében a lengyel és a magyar nemzet barátságáról, valamint 1956-os küzdelméről is szólt.

A krakkói érsek azt mondta, hogy a szabadság a magyar nemzet számára is valósággá vált, de jöhetnek napok, amikor "visszavágyunk olyan idők után, amikor az ellenség csupán külső volt".

Nem szabad visszasírnunk a rabszolgaság napjait - hangsúlyozta Stanislaw Dziwisz.

II. János Pál pápa a kapocs

II. János Pál egykor azt mondta: a magyar nemzet történelmének háza sziklára épült és nem homokra. Szent István házat épített minden magyar számára, arról azonban minden nemzedék maga döntött és fog dönteni, hogy a szentek által felépített ház saját házává válik-e - fűzte hozzá.

Stanislaw Dziwisz arra szólított fel mindenkit: ne engedje becsapni magát az örömök bűvöletével, még ha hozzátartozói, rokonai és barátai "a bűnösök és a pogányok útját választják is", érezze át újra annak a gazdag örökségnek a nagyságát, amelynek neve: keresztény Magyarország.

Szólt arról is, hogy ma a kiengesztelődés ideje van. Mint fogalmazott: a történelem már számtalanszor megmutatta, hogy amikor az ember a kiengesztelődés és egyetértés útjain jár, többre megy, mintha karddal és erővel akarná kieszközölni a békét.

Felszólalása után ajándékként átnyújtotta Erdő Péternek a tavaly elhunyt II. János Pál pápa imakönyvét annak emlékére, hogy a néhai katolikus egyházfő tizenöt évvel ezelőtt járt először Magyarországon és augusztus 20-án Budapesten mondott beszédet.

A vasárnapi szentmisén jelen volt Sólyom László jelenlegi köztársasági elnök és Mádl Ferenc volt államfő is, valamint Boross Péter volt miniszterelnök is.

Dziwisz vezette a Szent Jobb-körmenetet


A szertartás után a magyar bíboros átnyújtotta a pásztorbotot Krakkó érsekének, megkérve őt: vezesse az idei Szent Jobb-körmenetet.

A menet, amelyben az egyházi intézmények, szerzetesrendek, lovagrendek képviselői mellett az idén is hívők sokasága vonult, az elmúlt évekhez hasonlóan a Zrínyi utca - Október 6. utca - József Attila utca - Nádor utca -  Október 6. utca - Zrínyi utca útvonalon haladt.

A körmenet egy részén Sólyom László együtt vonult a Nagycsaládosok Országos Egyesülete tizenöt családból álló csoportjával.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×