Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.37
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Vasárnaptól ismét jár a 2-es metró

Vasárnaptól ismét teljes vonalán közlekedik a 2-es metró - közölte a felújítást irányító főmérnök. Molnár Gábor elmondta: 10 milliárd forintba került a három metróállomás, a Deák téri, a Moszkva téri és a Déli pályaudvari megállók rekonstrukciója.

A 2-es metró felújítását irányító szakember emlékeztetett arra, hogy az összesen 43 milliárd forintos beruházásból az idei rész volt a legdrágább.

A felújítás részleteiről szólva Molnár Gábor közölte, hogy az állomások belső tere nagyobb lett és megújult a biztonsági berendezés is.

A szakember hangsúlyozta: most csak a munkálatok egy részét végezték el, a teljes beruházás november 11-ig valósul meg, addig hétvégenként további forgalomkorlátozásokra kell számítani.

A teljes kettes vonal és az utasváró felújítása 2008 végéig fejeződik be.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×