Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.87
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Mentőszervezetekkel egyeztetett az egészségügyi tárca

A mentőszolgálat átalakításáról és a létszámleépítésekről egyeztetett a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetével és a mentőszolgálat vezetőivel az Egészségügyi Minisztérium. Az érdekképviselet elnöke az InfoRádiónak azt mondta: örülnek annak, hogy a létszámleépítést lassabban, és több lépcsőben hajtják végre, de azt továbbra is sérelmezik, hogy a tárca nem a döntések előtt egyeztet velük.

Elmondta, hogy a betegszállítás kiszervezését annak a határtanulmánynak a függvényében végzik el, amelyet szeptember végére kell elkészíteni.

Thoma Lajos előrelépésként értékeli, hogy a legfontosabb kérdéseket a mentőszolgálat fő feladatának, a mentés elősegítésének a szempontjából tekintik át.

Azt azonban továbbra is kifogásolja, hogy a változtatásokat az ágazati érdekegyeztető tanács, azaz az önkormányzatok, a szakmai és az érdekképviseleti szervezetek véleményének meghallgatása nélkül vezetik be.

Szeptemberben kezdődik az elbocsátás

A mentőszolgálattól szeptemberben 150 nyugdíjast, illetve részmunkaidőben foglalkoztatottat bocsátanak el. Addig azonban nem lesz létszámleépítés, amíg nincs egyezség az állami mentőszolgálat feladatainak átalakításáról, tehát a betegszállítás kiszervezéséről - mondta el az InfoRádiónak László Imre miniszteri megbízott, miután tárgyalt a mentődolgozók szakszervezetével.

Arról nem tudott beszámolni, hogy összesen hány munkatársától kell megválnia a mentőszolgálatnak. A miniszteri megbízott tárgyal az alternatív mentőszervezetekkel, majd az OMSZ munkatársai is tárgyalóasztalhoz ülnek a magán-betegszállítókkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×