Infostart.hu
eur:
390.34
usd:
331.46
bux:
110953.63
2025. december 23. kedd Viktória

Több mint 700 embert küldenek el a mentőktől

Azonnali hatállyal, tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos Mentőszolgálat. A leépítés 734 dolgozót érint.

A mentőszolgálat szóvivője azt közölte, hogy a létszámcsökkentéssel párhuzamosan az OMSZ tevékenységét a kötelezően ellátandó alapfeladatára, azaz a mentésre és a sürgős, illetve szakkíséretet igénylő betegszállításra koncentrálja.

A szóvivő szerint az OMSZ alapfeladataihoz nem tartozó nem sürgős, valamint előjegyzett betegszállítást csak akkor vállalnak, ha van elegendő szabad járművűk.

Az egészségügyi miniszter 2006. július 28-án rendelte el az Országos Mentőszolgálat létszámának azonnali hatályú csökkentését.

Győrfi Pál az InfoRádióban elmondta: az OMSZ tavaly csaknem 2,3 millió alkalommal látott el valamilyen feladatot, több mint egymilliószor azonban olyan betegszállítást végzett, amelyhez nem kell drágán felszerelt mentőautó vagy megkülönböztető jelzés.

Mint mondta, 46 olyan vállalkozás működik az országban, amely ingyen el tudja szállítani a taj-számmal rendelkező betegeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
VIDEÓ
Kormányinfó: fontos döntések válnak hatályossá január 1-jén

Kormányinfó: fontos döntések válnak hatályossá január 1-jén

A januártól életbe lépő családtámogatási és adózási változások, a nyugdíjasokat érintő intézkedések, valamint a vállalkozások számára bevezetett adócsökkentések kerültek elsőként terítékre a kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter emellett beszélt az Orbán Viktor kormányfő által korábban emlegetett „pénzügyi védőpajzsról” is, hangsúlyozva, hogy egyelőre csak előkészítő egyeztetések zajlanak, az uniós források kiváltása nincs napirenden. A Portfolio-n élőben közvetítjük a kormányinfót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×