Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Visszavágna a parkolótársaságnak?

A napokban ismét több ezer autós kapott fizetési felszólítást a parkolási díj meg nem fizetése miatt a fővárosban. A levél azonban ezúttal egy ügyvédtől érkezett, miután a Centrum Parkoló Kft. éveken át sikertelenül próbálta behajtani a díjakat.

A Centrum az ügyvédi fenyegetéssel nemcsak a pótdíjat, hanem késedelmi kamatot, 350 forint lekérdezési díjat és 5.000 forint közelebbről nem meghatározott költséget is követel. Az összeg tehát 5.000 forinttal több, mint amennyit korábban, saját nevében próbált behajtani a cég.

Akkor egyébként Kovács Kázmér, az Autóklub ügyvédje az InfoRádióban kétségbeesett próbálkozásnak minősítette a parkolási társaság kísérletét. A társaság ugyanis évekig az asztal fiókjában tartott követelésekkel állt elő. Szerinte ilyen esetben a bíróságok sem adnak igazat a parkolási cégnek.

A Centrum azonban úgy látszik, mégsem adta fel. A most kiküldött leveleknek azonban már nem csak a tartalma kifogásolható.

A formai hiba az, hogy a Dr. Tóth B. Gábor ügyvéd által jegyzett fizetési felszólításokban kizárólag a Centrum ügyfélszolgálatának telefonszámai szerepelnek, miközben a cégnél nem adnak felvilágosítást saját megbízott ügyvédjükről, és annak elérhetőségéről sem. Annyit azonban elárulnak, hogy az a bizonyos 5.000 forint az ügyvédi költséget fedezi.

Az ügyvédi kamara etikai szabályzata szerint az ügyvédnek nemcsak a postafiókját, hanem más elérhetőségét is fel kell tüntetnie a tőle érkező levelekben. Ha valaki emiatt panasszal fordul a kamarához, eljárást indítanak az ügyvéd ellen.

Az InfoRádió megkereste Tóth B. Gábort, a Centrum ügyvédjét, aki nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit közölt, hogy "tevékenységében semmilyen jogellenes momentum nincs", továbbá, hogy "a Centrum természetes törekvése, hogy követeléseihez hozzájusson".

A Centrum ügyvédje után kutatva, a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján rendhagyó menüpontra leltünk. "Parkolási Mozgalom" a címe, és az EMPAMO, azaz az Emberibb Parkolásért Mozgalom honlapjára irányít.

Itt aztán vannak érdekességek, például a parkolójegyek börzéje. A "Parkolójegyek, adatbázis" menüpontban közel ezer - különböző helyen, különböző időpontban váltott - parkolójegy közül válogathat, aki a Centrum Kft. pénzbehajtási kísérletét egy megfelelő jegy bemutatásával kívánja kivédeni.

Legvégül, az EMPAMO honlapján, az "Eredményeink" címszó alatt különös információra bukkantunk: a szervezet saját működésének tulajdonítja azt, hogy a Centrum Kft. "nem mer nyilatkozni".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×