Infostart.hu
eur:
368.6
usd:
318.3
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

III/III-as tiszt volt a szocialista kampányfőnök?

III/III-as tiszt volt az MSZP egyik kampányfőnöke - értesült az InfoRádió több forrásból. A szocialisták hódmezővásárhelyi kampányát irányító Rummel József egyelőre nem cáfolta meg a hírt, a párt leendő polgármester-jelöltje viszont elismerte, hogy tudott kollégája múltjáról.

Alapos a gyanú arra, hogy III/III-as tiszt volt az MSZP jelenlegi hódmezővásárhelyi kampányfőnöke - írja a Csongrád megyei város eseményeiről beszámoló promenad.hu internetes hírportál, a Fidesz helyi elnökére hivatkozva.

A közlés nyomán az InfoRádió is felhívta Havasi Katalint, az ellenzéki párt hódmezővásárhelyi vezetőjét, aki elmondta: lehet, hogy csak névazonosságról van szó, ezért azt kérik az MSZP-től, hogy mihamarabb tisztázza a helyzetet.

Máshol is szerepel a neve

Rummel József neve valóban szerepel a hvg.hu történészi dokumentációkra hivatkozva összeállított listájában. Az április 12-én közzétett felsorolásban 1000 név olvasható, rendfokozattal és a tevékenység rövid leírásával. Õk 1956 és 1989 között szolgáltak.

A Rummel József nevű alhadnagy konkrétan a Belső Reakció és Szabotázselhárító nevű csoportfőnökségnél volt beosztásban. Arra természetesen nincsen bizonyíték, hogy ez a Rummel József azonos a hódmezővásárhelyi kampányfőnökkel. A telefonkönyv az egész országban egy - éppenséggel hódmezővásárhelyi - Rummel Józsefet és két nem vásárhelyi Rummel Józsefnét sorol fel.

Rummel József nem nyilatkozott

Az InfoRádió természetesen felhívta Rummel Józsefet is. Az érintett megkeresésünket nyomatékosan elhárította. Azt mondta, hogy egyedül a Délvilág című megyei napilapnak nyilatkozott, másnak nem válaszol. Az újság szombaton reggel közli a választ. Rummel József kérdésünkre megcáfolni sem volt hajlandó, hogy ő volt-e a listában szereplő III/III/as tiszt.

Az InfoRádió meg nem erősített értesülése szerint azonban Rummel József kampányfőnök az újságnak elismerte, hogy azonos a nyilvántartásban III/III-as alhadnagyként szereplő titkosszolgálati tiszttel.

A promenad.hu érdeklődésére Dr. Hernádi Gyula leendő hódmezővásárhelyi szocialista polgármester-jelölt közölte: mindent tudott Rummel József múltjáról, de számára ez egy másodlagos kérdés, mivel az érdekli, hogy olyan emberek vegyék körül, akik a város jövőjét, fejlődését tartják szem előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×