Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

A vendéglős esete a csülökkel és a halott büntetőbíróval

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy óbudai vendéglő tulajdonosával szemben, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Az étteremben még 2004-ben kapott halálos ételmérgezést egy büntetőbíró.

Két évvel ezelőtt ételmérgezésbe belehalt a fővárosban az a büntetőbíró, aki utoljára hozott halálos ítéletet Magyarországon. A férfi a halála előtti napon egy étteremben ebédelt feleségével, és a sült csülök elfogyasztása után nem sokkal mindketten rosszul lettek.

A férfit, aki a csülök nagyobb részét ette meg, kórházba szállították mert állapota nem javult. A kórházba szállítást követően nem sokkal meghalt.

A rendőrségi nyomozás során kiderült hogy a bíró idegrendszerét egy baktérium támadta meg, amely a csülökkel került a szervezetébe. Szakértői vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a hús szavatossági ideje már lejárt és valószínűleg nem a megfelelő hőmérsékleten sütötték meg. Ez okozta a bíró halálát.

Akár 5 évet is kaphat a vendéglős


A Budapesti Rendőr-főkapitányság főosztályvezető-helyettese az InfoRádiónak elmondta: foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást az óbudai vendéglő tulajdonosa ellen. A férfi az eljárás során nem tett vallomást, és nem ismeri el felelősségét - tette hozzá Fülöp Valter.
A rendőrség az ügy aktáit vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészséghez. A törvény szerint a gyanúsításban szereplő bűncselekményért akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Bárki vehet baktériummal szennyezett húsárut

Az InfoRádió által megkérdezett élelmiszermérnök szerint azonban nem kell étterembe menni ahhoz, hogy ételmérgezésnek legyen kitéve az ember. Bárki vásárolhat olyan húsárut, amely baktériummal szennyezett.

A toxinok jelenlétének ráadásul semmi érzékelhető jele sincs. Szabad szemmel nem látható változás a húson, íz és illatmódosulás sem jelzi a kórokozók jelenlétét.

Tóth Gábor szerint elsősorban a füstölt, pácolt, töltelékes húsáruk jelenthetnek kockázatot. Ha a termék előállítása, kezelése, szállítása, vagy tárolása során megsértik az előírásokat, akkor veszélynek van kitéve a fogyasztó - hangsúlyozta az élelmiszermérnök.

Ráadásul az ételmérgezés rendszeresen okoz halált is. A budapesti Péterffy Sándor utcai kórházban, ahol évente több száz beteget kezelnek például hús- vagy gombamérgezéssel, évente egy halálesetre számítani kell - mondta az InfoRádiónak Zacher Gábor főosztályvezető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×