Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
314.52
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Három halottja van a balatonfűzfői robbanásnak

Robbanás történt egy balatonfűzfői cég telephelyén, ahol tűzijátékokat tároltak. Az épület teljesen megsemmisült, a helyszínen tartózkodó négy ember közül három életét vesztette, a negyedik sorsáról ellentmondásos információk vannak.

Papp József alezredes, balatonfűzfői tűzoltóparancsnok tájékoztatása szerint a környező területeken keletkezett tüzeket eloltották, illetve folyamatosan oltják, ahogy újabb tüzeket észlelnek. Papp József kiemelte: a lakosságot nem fenyegeti veszély.

A balatonfűzfői tűzoltók ismerték a nemrégiben alakult kft-t, a tűzijátékok raktározásával kapcsolatos engedélyezési eljárásban is részt vettek, és ellenőrzéseket is végeztek, problémát azonban sohasem találtak.

Papp József szerint kérdéses, hogy egyáltalán sikerül-e megtudni a robbanás pontos okát, hiszen az ott tartózkodó dolgozókkal már nem tudnak beszélni. A vizsgálat folyik.

Három holttestet megtaláltak

A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban elmondta: a rendőrség már megkezdte a robbanás helyszínén a vizsgálatokat.

A robbanás nagyságára jellemző, hogy a helyszíni szemlét csütörtökön is folytatni kell. Az egész raktárépület romokban hever - tette hozzá Dániel-Tóth Zoltán.

A szóvivő azt is közölte, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.

Mérgező anyag nem került a levegőbe

A robbanás következtében hatalmas területen szóródtak szét a törmelékek, illetve a raktárban tárolt pirotechnikai eszközök maradványai.

Az egy-másfél kilométernyire lévő lakótelepen több ablak is betört. A raktárépület felrobbanásakor mérgező anyag nem került a levegőbe.

Közben az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az elmúlt időszakban bekövetkezett robbanóanyagokkal kapcsolatos balesetek miatt arra utasította az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjét, hogy soron kívül végezzenek tűzvédelmi ellenőrzéseket a területükön működő pirotechnikai termékekkel és robbanóanyagokkal foglalkozó cégeknél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×