Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Gyurcsány levele és a pártok

Csak az MDF adott konkrét választ a kijelölt miniszterelnök levelére, amelyben Gyurcsány Ferenc a kétharmados döntést igénylő kérdésekben egyeztetne a három ellenzéki párt elnökével. Dávid Ibolya pártelnök a demokrata fórum székházába várja a szocialista politikust, a KDNP még fontolgatja a választ, a Fidesz pedig csak hétfőn dönt.

A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerint a kijelölt kormányfőnek az a célja, hogy még a kormányprogram benyújtása előtt az államreform, ezen belül a központi államigazgatás és az önkormányzati igazgatás átalakítását célzó elképzelésekről konzultáljon az ellenzéki vezetőkkel.

Gál J. Zoltán az InfoRádiónak elmondta: a mintegy másfél tucat törvénytervezet között lesznek kétharmados többséget igénylők is, így elfogadásukhoz az ellenzék támogatása is szükséges.

A szocialista politikus úgy fogalmazott: most kiderülhet, hogy a kampányban elhangzott ígéretek és a szándék között van-e különbség.

Gál J. Zoltán szerint a tárgyalásokon a miniszterelnök a részletekről tájékoztatná az ellenzéki vezetőket.

"Hogy ha ezen túl igényük van az ellenzéki pártok vezetőinek, akkor azt jelezhetik a miniszterelnök felé" - mondta a szocialista politikus.

A Fidesz csak hétfőn dönt

A Fidesz a jövő hétfői elnökségi ülésen  dönt arról, hogy Orbán Viktor pártelnök leül-e tárgyalni Gyurcsány Ferenccel.

Szijjártó Péter szóvivő az InfoRádióban elmondta: minden olyan elképzelést támogatnak, amely szerepelt saját választási programjukban, vagy az emberek életére pozitív hatással van.

"Nem tudjuk, hogy a kormányzó pártok, a koalíciós partnerek egymás között már megegyeztek-e, várjuk az előterjesztéseket. Hozzánk ilyen még nem érkezett, mint ahogy a parlament asztalára sem tettek le ilyet" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A KDNP csak előkészített egyeztetésnek látná értelmét

A kereszténydemokraták megfontolják még az egyeztetést. A KDNP szóvivője sürgetőbbnek tartja az Európai Uniónak benyújtandó konvergencia program mielőbbi kidolgozását.

Lukács Tamás az InfoRádióban azt mondta, hogy előkészítetlen tárgyalásoktól nem sokat várnak.

Egy eredményes tárgyalásnak az a feltétele, hogy a megbeszélés előtt a KDNP megismerhesse a részleteket, és szakértői szinten is előkészíthesse az egyeztetést - vélekedett Lukács Tamás.

Az MDF elfogadta az ajánlatot

Az MDF elnöke egyértelműen elfogadta Gyurcsány Ferenc meghívását.

Dávid Ibolya levelében azt javasolja a kijelölt miniszterelnöknek: ne csak a pártok, hanem a legszélesebb nyilvánosság előtt mondja el, milyen helyzetben van az ország, milyen javaslataihoz kér megértést, támogatást.

A legkisebb ellenzéki párt vezetője rámutatott: nagyobb hitelt adott volna a kormányfő kezdeményezésének, ha nem a kormányprogram elkészülte után, hanem annak előtte kérte volna ki az ellenzéki pártok véleményét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani. Cikkünk frissül!

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×