Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Gyurcsány: a reformok kormányát szeretném vezetni

"A reformok kormányát szeretném vezetni" - jelentette ki az új parlament alakuló ülésén a kijelölt kormányfő.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: olyan reformokra készül az új kabinet, amely átalakítja a közigazgatást, a közszolgálatok széles rendszerét, köztük elsősorban az egészségügyet és a szociális szférát.

A politikus kijelentette: azt szeretné, ha Magyarország erős és sikeres lenne, olyan ország, amelyet polgárai tehetsége, szorgalma, tenni akarása és tenni tudása táplál.

Nagyszerű kihívás, amely lehetőséget és feladatot ad mindannyiunknak, határon belül és kívül - mondta a kijelölt miniszterelnök. Megismételte korábbi kijelentését, miszerint 10 millió magyar nevében, de 15 millió magyar érdekében akarja munkáját végezni.

Olyan emberek laknak itt, akik meg akarják mutatni, hogy képesek sikeresek lenni. Nem elmenekülnek a kihívás elől, hanem felveszik a kesztyűt - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, szeretné, ha Magyarország öntudatos és büszke lenne, polgárai érezhessék, van helyük a világban, amelyet kicsit a maguk képére tudnak formálni.

A politikus kijelentette: tudni fogja, hogy demokratikus felhatalmazása az aktív kisebbségre támaszkodik; ezért nem a nemzet kiválasztott vezetője, hanem ellenőrizhető, számon kérhető demokratikus politikusa akar lenni.

"Arra fogok törekedni, hogy az ünnepi kijelentések és a hétköznapi cselekedetek között ne legyen űr" - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy olyan országot szeretne, amelyben az állam az előrejutás vágyát szolgálja, amelyben nem csak a legtehetősebbek és legtehetségesebbek előtt nyílik meg a felemelkedés lehetősége.

"Nem lesz könnyű, fogunk hibázni, tévedni" - tette hozzá.

A kijelölt miniszterelnök azt mondta, hogy feladatát legjobb tudása és tisztessége alapján akarja elvégezni; büszke szociáldemokrataként, aki figyelembe veszi a liberálisok és konzervatívok véleményét is.

E három irányzat adja a demokratikus trikolórt, belőlünk áll a haza - szögezte le Gyurcsány Ferenc.

Mához két hétre benyújtom a szociáldemokraták és liberálisok közös kormányprogramját, amely a haza és a polgárok javát szolgálja - jelentette ki a politikus.

Címlapról ajánljuk
Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Egy pillanatra most felcsillan a béke reménye a világon – Irántól Ukrajnáig, a Szentföldtől Rómáig. Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg Rómában.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×