Infostart.hu
eur:
393.34
usd:
343.01
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Józsefváros a bűn fészke a fővárosban

A fővárosban a VIII. kerületben történt tavaly a legtöbb bűncselekmény - derül ki a Legfőbb Ügyészség és a Belügyminisztérium adataiból. A statisztikát ismertető HVG írása szerint a Népszínház utca gettósodik, a Józsefváros pedig több éve a legtöbb bűnelkövetőt kibocsátó fővárosi térség.

Az egységes rendőrségi, bűnügyi és ügyészségi statisztika szerint az ezer lakosra jutó bűncselekmények alapján a főváros V. és VIII. kerületben történt a legtöbb bűncselekmény a tavalyi évben.

Az V. kerületben ezer lakosra 200, a Józsefvárosban pedig ezer lakosra 141 bűncselekmény jutott. A harmadik helyen a IX. kerület áll, 129 bűncselekménnyel.

Az abszolút számokat tekintve magasan vezet Józsefváros, 2.302 bűnelkövetővel, a második Angyalföld 1.648-cal.

A HVG hozta először nyilvánosságra a megjelenés előtt álló jelentést. A lap az adatokra hivatkozva azt írja, hogy a Józsefvárosban minden 34. helybeli ellen indult büntetőeljárás.

A lap megjegyezi, hogy kirajzolódni látszik a Népszínház utca gettósodása.

A rendőrkapitány másképp látja

A VIII. kerületi kapitány nem így látja a helyzetet. Perlaki Attila szerint nem történt több bűncselekmény a kerületben, csak sokkal több a felderített bűncselekmény.

Perlaki Attila hozzátette: az elmúlt időben a nagyobb piacokon többször tartottak ellenőrzést és sok eljárást indítottak szerzői jogok megsértése vagy hamis áruk árusítása miatt.

A kapitány megjegyezte azt is: a térfigyelő rendszer hatására csökkent a gépkocsilopások száma a kerültben.

Perlaki Attila azzal sem ért egyet, hogy gettósodna a Népszínház utca.

Segít a térfigyelés

A Belügyminisztérium bűnmegelőzési főcsoportfőnöke a statisztikai adatokra hivatkozva elmondta: a kerületekben továbbra is sok vagyon elleni, illetve garázda jellegű bűncselekmény történik.

Hegedűs András úgy látja: a térfigyelő rendszerek alkalmazásával csökkenthető a bűncselekmények száma.

A statisztikai adatok szerint a legtöbb vagyon elleni bűncselekmény az V. kerületben történt. A második helyen a VIII. kerület, a harmadik helyen pedig az I. kerület áll.

A legkevesebb vagyon elleni bűncselekmény a XX., a XVI., és a XV. kerületben történt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

A Trump-adminisztráció azért tekinti sikeresnek az elmúlt több mint két hét eseményeit, mert az amerikai fél viszonylag kevés ember- és fegyverveszteséggel, valamint a költségek kordában tartásával tudott közelebb jutni a célok eléréséhez, melyek közül az egyik az iráni erőkivetítési képességek lenullázása volt – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Az Nvidia mesteri tervet szőtt birodalma kiterjesztésére - Vajon a befektetők szeretni fogják?

Az Nvidia mesteri tervet szőtt birodalma kiterjesztésére - Vajon a befektetők szeretni fogják?

A technológiai világban kevés eseményt várnak olyan izgatottan, mint Jensen Huang beszédét az Nvidia éves fejlesztői konferenciáján. És az idei, március 16-án San Jose-ban megrendezett dzsemborin tartott előadása sem okozott csalódást. A világ legértékesebb vállalatának vezérigazgatója több mint két órán át mutatta be az új chipeket, mesterséges intelligencia modelleket és rendszereket, amelyek alkalmazási területe az űrbéli adatközpontoktól az önvezető autókig terjed. Azt is kijelentette, hogy ez az új termékcsalád segítségével az Nvidia az elkövetkező években több mint ezer milliárd dollár értékben fog eladni mesterséges intelligenciával kapcsolatos hardvereket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×