Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

A Fidesz a radikális változások mellett

A Fidesz alkotó ellenzékként működik majd az Országgyűlésben - jelentette ki a Fidesz megválasztott frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Navracsics Tibor hozzátette: támogatják a radikális változásokat azokon a területeken, ahol szerintük is elkerülhetetlen a változtatás.

A legnagyobb ellenzéki párt megválasztott frakcióvezetője elmondta: azért nem használják a konstruktív ellenzék kifejezést, mert az a magyar politikában elkoptatottá, olyan "kötelező gyakorlattá" vált, amelyet egy ellenzéki párt mindig bejelent a ciklus elején, néha valós tartalom nélkül.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a kétharmados törvényekkel a magyar alkotmányos rendszer sokszor társ-döntéshozó szerepbe kényszeríti az ellenzéket, a kormánynak be kell vonnia az ellenzéket a törvényalkotási folyamatba.

Próbálnak megegyezni a kormánnyal

Az előző években szinte egyetlen jelentős, kétharmados többséget igénylő jogszabályt sem sikerült módosítani vagy elfogadni - emlékeztetett a politikus.

Az egyelőre egy évre megválasztott frakcióvezető hozzátette: azokon a területeken, ahol szerintük radikális változtatásra van szükség - és elképzelésük találkozik a kormányoldal terveivel - próbálnak egyezségre jutni a kormánnyal.

Ugyanakkor persze a saját szempontijaink, elképzeléseink alapján tárgyalunk, és bízunk az okos kompromisszumokban - hangsúlyozta Navracsics Tibor.

A Fidesz-KDNP szövetségről

A Fidesz és a KDNP frakciószövetségéről a Fidesz leendő frakcióvezetője azt mondta: a nagyobbik párt kampányában a jobboldali erők legszélesebb összefogását célozta meg, a KDNP pedig autonómiája megőrzésére törekedett; szerinte a frakciószövetség mindkét követelménynek eleget tesz.

A két párt folyamatosan egyezteti politikáját, és a frakciószövetségben erőteljesebben tudja azt megjeleníteni - vélekedett a politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Még lehet mozgóurnát kérni a vasárnapi országgyűlési választásokra – itt vannak a részletes szabályok

Még lehet mozgóurnát kérni a vasárnapi országgyűlési választásokra – itt vannak a részletes szabályok

Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogva tartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A hétvégén is hívható a választási információs szolgálat, és e-mailt is lehet küldeni nekik.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×