eur:
397.04
usd:
359.59
bux:
72075.48
2024. szeptember 9. hétfő Ádám

Az ombudsman szerint az APEH kárt okozott a civileknek

Késve tájékoztatta az APEH az adózókat arról, hogy csak február 20-áig rendelkezhetnek munkáltatójuknál adójuk civileknek felajánlható egy százalékáról. Ezt az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese állapította meg.

Takács Albert egy civil szervezet panasza alapján indított vizsgálatot. Az ombudsman az InfoRádióban emlékeztetett: az adóhivatal csak 2006. január 12-én informálta az adózókat arról, hogy a korábban nyilvánosságra hozott április 25-ei határidő helyett csak február 20-áig rendelkezhetnek munkáltatójuknál adójuk egy százalékáról.

Takács Albert úgy vélte: a nonprofit szervezeteket jelentős anyagi kár érte amiatt, hogy sajtókampányukat az áprilisi időponthoz igazították.

Az ombudsman hangsúlyozta: az APEH honlapján szereplő jogszabályok ellentmondásosak, emiatt nem felelnek meg a jogbiztonság követelményének, és ezzel sérült az adózók tájékozódáshoz való joga.

Az Adóhivatal elismeri, hogy január 12-ig az új jogszabályok mellett a régiek is szerepeltek az APEH honlapján.

Nagy József, az APEH főosztályvezetője az InfoRádióban elmondta: a Magyar Közlönyben már jóval korábban megjelentek a 2006-os adótörvények.

Hozzátette: az Adóhivatal - a pontosabb és hatékonyabb tájékoztatás érdekében - figyelembe veszi az ombudsman észrevételeit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Németh Judit: a fémtető akadályozta a tűz oltását a miskolctapolcai barlangfürdőben

Németh Judit: a fémtető akadályozta a tűz oltását a miskolctapolcai barlangfürdőben

Elektromos zárlat okozhatta a tüzet a Miskolctapolca Barlangfürdőben – közölte Miskolc polgármesteri hivatala a hatóságok jelentése alapján. Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője az InfoRádióban beszámolt arról, mi volt a gond a tűz oltásánál, illetve hogy mit tudnak most tenni a további károk megelőzéséért. Néhány fontos rész épen maradt a fürdőben.

Hatalmas a deficit az augusztusi költségvetésben, és egyelőre nem tudni az okait

Augusztusban valamivel több mint 414 milliárd forintos deficittel zárt a költségvetés, ez a valaha volt legnagyobb nyolcadik havi hiány. A Pénzügyminisztérium közleményében azt írta, a kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását és ha szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt, ami most 4,5 százalék.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.10. kedd, 18:00
Sayfo Omar
a Migrációkutató Intézet kutatásvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×