Infostart.hu
eur:
388.77
usd:
336.85
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Takács Albert: a kampánycsendnek a mai világban nincs funkciója

Takács Albert alkotmányjogász szerint a kampánycsend vonatkozásában nem felel meg a mai kor elvárásainak a választási eljárásról szóló törvény, ezért azt módosítani kellene. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az InfoRádiónak azt mondta: tulajdonképpen nem mérhető, hogy egy-egy kampánycsendsértés melyik irányba befolyásolja a választókat.

A kampánycsend megsértésének alapvetően kétféle hatása lehet. Nem csak az illető pártra való szavazásra buzdíthat, de akár ellenkező hatást is elérhet, hiszen sokan rossz szemmel nézik a jogszabálysértéseket - vélekedett Takács Albert.

Szankcionálni lehet ugyan a kampánycsendsértéseket, de csak akkor, ha olyan nagy súlyú jogsértésről van szó, amely a választás eredményét lényegesen befolyásolhatja. Ilyen esetben akár a szavazást is meg lehet ismételtetni. Azt bizonyítani, hogy mennyire befolyásolta egy-egy kampánycsendsértés a szavazókat, és így a végeredményt, rendkívül nehéz - ezt Takács Albert is elismeri.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint a kampánycsend ilyenfajta szabályozásának a technika mai világában nincs is túl sok funkciója.

Takács Albert azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kampánycsend intézménye egyszerűen kikerüljön a választási törvényből, és a választási alapelvek rendezzék azt, hogy mindenki tisztességes magatartást tanúsítson.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×