Infostart.hu
eur:
374.72
usd:
319.57
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Árvízi védekezés: lenne hatékonyabb módszer is

A WWF Magyarország szerint komoly probléma van az árvízi védekezés alapelveivel. A természetvédő szervezet úgy látja, hogy a mostani árvizeket a jelenlegi árvízvédelmi rendszer hozza létre, ezért annak átalakítására van szükség. Sipos Viktória, a WWF Tisza-programjának vezetője az InfoRádiónak elmondta: az évente mintegy tízmilliárd köbméter árvízi többletet természeti erőforrásként kellene kezelni, és a lehető leggyorsabb levezetése helyett gazdálkodni kellene vele.

Az árvíz teljesen természetes jelenség. Problémává az ember tette, illetve az, hogy leszűkítette a folyók árterét. Valódi megoldás így az lenne, ha a Tisza egykori árterét figyelembe véve a mainál sokkal nagyobb területet kell adni a folyónak - mutatott rá Sipos Viktória.

A WWF Tisza-programjának vezetője szerint olyan mély fekvésű területekre lehetne áradáskor kivezetni a folyóból a vizet, amelyeket természetes magas határvonalak vesznek körül. Így csak a víz útját kellene kiépíteni. Ezeken a például művelésből kivont mélyfekvésű szántókon meg is lehetne tartani a Tisza vizét. Így nem csak az árvízi védekezés válna egyszerűbbé, de még hasznot is hajtana a víz, amelyet például a nyári aszályok enyhítésére lehetne felhasználni - hangsúlyozta a természetvédelmi szakember.

Kérdés persze, hogy egy olyan országban, ahol sokan annak ellenére költöznek ma is ártérként funkcionáló területre, hogy biztosan tudják: minden tavasszal jön az árvíz, végre lehetne-e hajtani egy olyan programot, ami mezőgazdasági területek felszámolásával, és kiköltöztetésekkel járna.

Sipos Viktória szerint egy ilyen program megvalósítása érdekében fontos lenne a mezőgazdasági támogatások átalakítása. Olyan gazdálkodási ágakat kellene támogatni, amely a vízre alapozott tájhasználati módokat helyezi előtérbe, és nem például a gabonát támogatja, amelyből amúgy is túltermelés van Európa-szerte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Késő este is erősödik a forint

Késő este is erősödik a forint

A forint a tűzszünet hírére visszatért az iráni háború kitörése előtti szintekre, és azóta a fegyvernyugvással kapcsolatos bizonytalanság ellenére is tartja magát az árfolyam. A mai napon a hírek szerint az USA tárgyalni fog Iránnal Pakisztánban, a tárgyalás körülményeivel kapcsolatban azonban nagy a bizonytalanság. Mindeközben itthon már mindenki a vasárnapi választásokra figyel, így a piacot egyre inkább a választás kimenetelére való spekuláció is mozgatja. Délelőtt megérkeztek a márciusi adatok az államháztartási hiányról, amiből kiderült, hogy a teljes évre tervezett hiány több mint 80 százalékánál járunk az első negyedév végére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×