Infostart.hu
eur:
375.07
usd:
319.66
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Kuncze nem ért egyet Kókával, de nem határolódik el tőle

Az SZDSZ elnöke nem ért egyet Kóka János gazdasági miniszter, szabad demokrata képviselőjelölt azon nyilatkozatával, hogy Orbán Viktornak, a Fidesz vezetőjének el kell tűnnie a közéletből. Kuncze Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a választóknak és a pártoknak kell eldönteniük, hogy ki milyen pozícióba kerül.

A liberális pártelnök azt mondta: nem ért egyet a Kóka János által megfogalmazottakkal, de ő is úgy vélekedik, hogy az ország, a nemzet, a társadalom, a családok és baráti társaságok "kettéosztásának" egyik fő felelőse Orbán Viktor.

A politikai közéletből senkinek nem kell eltűnnie. Erről szól az a több mint kétmillió szavazat, amelyet a Fidesz kapott a választások első fordulójában - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy elhatárolódik-e a Kóka János által elmondottaktól, Kuncze Gábor azt mondta: nem, de a megfogalmazottakkal nem ért egyet, "a nyilatkozat nem helyes".

Azzal összefüggésben, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök több alkalommal is azt mondta: szocialista miniszternek kellene vezetnie az oktatási tárcát, a liberális politikus leszögezte: ahhoz, hogy posztokról tárgyaljanak, előbb meg kell nyerni a választásokat.

A kritika úgy szólt, hogy nyugalmat szeretnének az oktatásban. Magyar Bálint oktatási miniszterként reformokat tudott végrehajtani; a jövőben pedig számos ilyen miniszterre lesz szükség - tette hozzá Kuncze Gábor.

Õket is meg fogják támadni, mert az emberek jobban szeretik az állandóságot, de be kell látni, hogy szükség van a változásokra - mondta a szabad demokraták elnöke.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót”

Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót”

Választás előtt állunk, 3 millió szavazatot szeretnénk kapni. Nekünk nincs B tervünk – fogalmazott egy pénteki tévéinterjúban Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, a 2026-os, a 2027-es, de talán még a 2028-as év is nehéz lesz, de először is arra készül, hogy „egy nagy elejtett medve bundájával jelentkezzen a szűcsnél”. Megadta a következő ciklus pilléreit is, amelynek egyike Paks III beindítása.

Volodimir Zelenszkij határidőt mondott a Barátságra

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, ha továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen az is elhangzott: nehéz hónapok várnak Ukrajnára, mert Amerika egyre kevésbé foglalkozik a térséggel.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×