Infostart.hu
eur:
375.78
usd:
320.45
bux:
132218.62
2026. április 10. péntek Zsolt

Nem fér a medrébe a Hármas-Körös

Az eddig mért legmagasabb vízszint felett 2 centiméterrel, 920 centiméteres vízállásnál várják a tetőzést a Hármas-Körösön Gyomaendrődnél - közölte a térség vízügyi igazgatóságának vezetője.

Bak Sándor elmondta: a Hármas-Körös felső szakasza még árad, a víz szintje naponta 16 centimétert emelkedik Szarvasnál, ahol csütörtökre várják a tetőzését 995 centiméterrel.

A térségben rendkívüli készültség van érvényben, az elmúlt 24 órában mindkét parton 7-7 kilométer hosszúságú nyúlgát épült.

A védelemvezető szólt arról is, hogy az igazgatóság működési területén 3.100 ember vett részt a védekezésben, köztük 400 katona, de érkeztek szakemberek a szombathelyi, a győri, a pécsi és a debreceni vízügyi igazgatóságoktól is.

A Tisza tetőzését holnapra várják a Hármas-Körös torkolatánál lévő Csongrádon.

A szakasz védelemvezetője elmondta: reggel már 17 centiméterrel volt magasabb a vízszint, mint 2000-ben.

Ördögh József hangsúlyozta: a töltések magassága 1.080 centiméter, azon a három kilométeren pedig, ahol a gátak ennél alacsonyabbak, folyamatos a védművek kiépítése.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót”

Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót”

Választás előtt állunk, 3 millió szavazatot szeretnénk kapni. Nekünk nincs B tervünk – fogalmazott egy pénteki tévéinterjúban Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, a 2026-os, a 2027-es, de talán még a 2028-as év is nehéz lesz, de először is arra készül, hogy „egy nagy elejtett medve bundájával jelentkezzen a szűcsnél”. Megadta a következő ciklus pilléreit is, amelynek egyike Paks III beindítása.

Volodimir Zelenszkij határidőt mondott a Barátságra

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, ha továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen az is elhangzott: nehéz hónapok várnak Ukrajnára, mert Amerika egyre kevésbé foglalkozik a térséggel.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Hátborzongató üzenetet küldött Donald Trump: már leghűbb szövetségesei is kirúgnák a Fehér Házból – De sikerülhet?

Hátborzongató üzenetet küldött Donald Trump: már leghűbb szövetségesei is kirúgnák a Fehér Házból – De sikerülhet?

Donald Trump keddi üzenete, melyben egy „egész civilizáció elpusztításával” fenyegetett, amennyiben Irán nem nyitja meg a Hormuzi-szorost, végül nem teljesült be. Másfél órával az amerikai elnök által szabott határidő előtt megegyezés született Washington és Teherán között egy kéthetes tűzszünetről, pénteken pedig tárgyalások kezdődnek Pakisztánban. A fegyvernyugvás azonban törékenynek tűnik – részben azért is, mert Izrael folytatta libanoni offenzíváját a Hezbollah ellen, bár Trump „visszafogottságra” intette Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Trump példátlan hangvételű posztját – melyet egyesek népirtással vagy nukleáris fegyverrel való fenyegetésként értelmeztek – a világ számos pontján kritika és felháborodás fogadta, így az Egyesült Államokon belül is. Trump odahaza annyira kiverte a biztosítékot a demokrata törvényhozóknál, sőt, néhány konzervatív véleményvezérnél is, hogy az elnök elmozdítását kezdeményezték. De hogy működne ez pontosan, és mekkora a siker valószínűsége? Most kiderül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×