Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
315.12
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Nyílászáró-csere: tíz nap alatt elfogyott az idei pályázati keret

Meghirdetése után 10 nappal már fel is függesztették a gazdasági tárca nyílászáró-csere pályázatát, mivel az eddig beérkezett pályázatok forrásigénye már most jóval meghaladja a program 1 milliárd forintos keretét. Több pénz pedig idén nincs erre a célra.

A gazdasági miniszter hétfőn függesztette fel az elöregedett nyílászárók cseréjére szolgáló pályázatot, paradox módon pont azért, mert a program túl sikeresnek bizonyult - mondta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője az InfoRádiónak.

Tóth Judit szerint az elmúlt 10 napban  több mint 7 ezer pályázat érkezett be, és ezek forrásigénye jóval meghaladja azt az 1 milliárd forint körüli összeget, amelyet erre a programra fordít a tárca.

Bár számítottak a nagy érdeklődésre, és tudták, hogy nem fog túl sokáig kitartani a keret, azt megnövelni nem tudják, mivel az idén csak ennyi pénzt kaptak erre a költségvetésből.

Eredetileg úgy számoltak, hogy nagyjából 3.000-3.500 pályázatot tudnak befogadni.

A szóvivő szerint ráadásul hiába adta már be valaki az elmúlt napokban a pályázatot, ha nem jut neki a pénzből, akkor legközelebb újra kell pályáznia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Európa függetlenebb lett az orosz gáztól, ám érzékenyebb a világpiacokra

Az orosz gáz visszaszorítása megváltoztatta az európai gázárak dinamikáját is. 2011-2021 között az európai havi gázárváltozások ingadozásának 75 százalékát, 2022 után már 94 százalékát magyarázta a globális gázár-index megváltozása. A számot óvatosan kell értelmezni, mert a használt globális index maga is tartalmaz európai árat. A tendencia mégis fontos kérdést vet fel: lehet-e egyszerre diverzifikáltabb az ellátás és globalizáltabb a kockázat?
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Le lehet-e szállni az euróbevezetési vonatról?

Le lehet-e szállni az euróbevezetési vonatról?

A Tisza-kormány megalakulásával nagyot javult a magyar állam finanszírozási környezete. Az azóta eltelt négy hónap eredményei vegyesek: az uniós forrásokról megszületett a megállapodás, és mintegy 5000 milliárd forint külföldi tőke áramlott a magyar állampapírpiacra. Ám eközben a költségvetési fegyelem terén egyelőre jóval több az ígéret, mint a bizonyíték. A jövő költségvetési tervekre tett eddigi utalás, illetve a választási ígéretek fenntartása megkérdőjelezi az euróbevezetéshez szükséges feszes gazdaságpolitika megvalósíthatóságát. A hazai és nemzetközi tényezők változása miatt azonban Magyarország nem engedheti meg magának a 2000-es évek elején látott sodródást. Ha az őszi költségvetési tervek nem mutatnak erős elkötelezettséget az érdemi és hiteles hiánycsökkentés mellett, a befektetői bizalom gyorsan meginoghat. És ez nem egyszerűen csak azt jelenti, hogy euróbevezetés a 2040-es évekig tolódhat ki, hanem egy szétcsúszással fenyegető pálya esélyét is nagyban növeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×