Infostart.hu
eur:
390.24
usd:
339.35
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

Megtalálták a felelőst!

Az újbudai önkormányzat és a rendőrség összefogásával sikerült megtalálni azt az embert, aki valószínűleg felelős a főváros legnagyobb illegális szemétlerakójának kialakulásáért.

A Népszabadságban arról lehet olvasni: ritka - talán eddig példa nélküli - dolog történt Újbudán: az önkormányzat és a rendőrség összefogásával sikerült megtalálni azt az elkövetőt, aki felelőssé tehető Budapest legnagyobb illegális szemétlerakójának kialakulásáért. A 6-os út fővárosi bevezető szakaszánál, a XI. kerületi Savoya park közelében az utóbbi időben valóságos szeméthegy nőtt ki a földből, miután az építési törmelékek mellett idővel rengeteg lakossági hulladék is felhalmozódott. A kerület kutatni kezdett az eredeti felelősök után, kérte a lakosság segítségét, és ismeretlen tettes ellen feljelentést is tett az ügyben. Az önkormányzat munkatársai az építési törmelékek között kutakodva olyan dokumentumokra leltek, melyek alapján egyértelműen beazonosíthatták az elkövetőt.

A Magyar Nemzet Sulinet, a pénznyelőgép címmel közöl írást. Épphogy kiépült az iskolákat internetes kapcsolattal ellátó, több milliárd forintos beruházással elkészült Sulinet Közháló, az oktatási miniszter máris elavultnak tartja a gépparkot, ezért a következő ciklusban 70 ezer új számítógépet vásárolna újabb milliárdokért. Magyar Bálint szerint az a baj a régi gépekkel, hogy nem fut rajtuk a tárca oktatóprogramja, szakértők szerint azonban még az öt-hat éves gépek is alkalmasak annak megjelenítésére

Az index.hu-n arról olvashatnak, hogy a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Nagy Tímea harmadik gyermeke születése után csak azért tért vissza a vívásba, hogy a 2008-as pekingi olimpián csapatban is aranyérmes lehessen. A Nemzetközi Vívószövetség szombati kongresszusán azonban úgy döntöttek, a fegyvernem csapatversenyét leveszik az olimpia műsoráról. A 150. magyar olimpiai aranyérem szerzője ugyan dühös, de már csak dacból is végigcsinálja a négyéves felkészülést, hogy kiharcolja az egyéni részvételt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×