Infostart.hu
eur:
390.29
usd:
339.37
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

Fájdalomcsillapítókat isznak a budapestiek

A szennyvízcsatornákon a vizelettel és a széklettel együtt távozó gyógyszermaradványokat a budapesti parti kutak nem tudják megszűrni, így azok a Dunából bekerülnek a vízvezetékbe. Záray Gyula, az ELTE Környezettudományi Kutató Központjának elnöke az InfoRádiónak elmondta: a kutatások még nem tudták kimutatni, hogy a vízben kis koncentrációban jelen lévő szerek fogyasztása hogyan hat az emberi szervezetre.

Budapest parti szűrésű kutakkal van felszerelve, amelyeken belül különböző baktériumok felelősek azoknak az anyagoknak a lebontásáért, amelyek elszennyezik a Duna vizét. A baj az, hogy olyan anyagokat is juttatunk a folyóba, amelyeket ezek a természetes eredetű baktériumok nem képesek lebontani - mondta az InfoRádiónak Záray Gyula.

Az ELTE Környezettudományi Kutató Központjának vezetője szerint ugyanis a kutakban "dolgozó" baktériumok természetes molekulák lebontására rendezkedtek be. Így a mesterséges, rendkívül nagy stabilitású molekulákat, ami például a fájdalomcsillapítókat, vagy a gyulladáscsökkentőket jellemzi, nem tudják lebontani.

A gyógyszermaradványok pedig a szennyvízzel együtt, a vizelettel és a széklettel kerülnek a Dunába, ahonnan a parti szűrésű kutakon keresztül visszakerülnek az ivóvízbe.

Azt, hogy milyen mértékű biológiai hatása van annak, ha valaki ezt a gyógyszermaradványokkal szennyezett vizet tartósan issza, senki nem tudja megmondani - mutatott rá Záray Gyula, hozzátéve, hogy megoldásként a kutatások olyan gyógyszerek kifejlesztését tűzték ki célul, amelyek munkájuk végeztével 8 nap után teljesen lebomlanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×