Infostart.hu
eur:
376.26
usd:
321.39
bux:
128030.58
2026. április 9. csütörtök Erhard

A Fidesz kizárná a lánccsalás lehetőségét

A Fidesz kizárná a láncszavazás lehetőségét. A párt szerint az Országos Választási bizottságnak olyan állásfoglalást kellene kiadnia, amely szerint a szavazólapot a választási bizottság előtt kell a borítékban helyezni.

Az ellenzéki párt alelnöke azt mondta: ezt a négy parlamenti pártnak együttesen kellene kérnie. Ezért szerda délelőttre egyeztetésre hívta az MSZP, az SZDSZ és az MDF kampányfőnökét.

Pokorni Zoltán szerint a láncszavazás lehetőségét csak az zárja ki teljes mértékben, ha a testület állásfoglalásában azt is rögzíti, hogy a szavazólap mindkét oldalát le kell pecsételni, így összehajtva is látszana, hogy valóban a szavazólap került-e a borítékba.

Mi is az a láncszavazás

A láncszavazásos csalás lényege, hogy a láncban az első szavazó bemegy a szavazókörbe, felveszi a lepecsételt szavazólapot, majd a fülkében elrakja, és csak egy üres borítékot dob az urnába.

A lepecsételt üres lapot magával viszi, átadja egy másik lefizetett szavazónak, aki kitöltve viszi vissza az urnához. A második ember az előző szavazócéduláját dobja be, a magáét pedig szintén kiviszi a szavazókörből.

A nagykátai eset

A szocialisták nagykátai választási bizottságának alelnöke a hétvégén beszélt arról, hogy pártja eddig minden választáson csalt Pest megye 6. választókerületében. Bácsics Gyula az InfoRádióban azt mondta: A szavazópolgár "addig nem kapta meg a pénzét, amíg az üres cédulát nem hozta vissza".

Szekeres Imre, az MSZP alelnöke azt mondta: a szocialisták nem követtek el választási csalást Nagykátán. Hozzátette: egy Bácsics nevű urat korábban kizártak a szocialista pártból és az illetékes jegyző megerősítette azt is, hogy nem volt ilyen nevű választási bizottsági alelnök Nagykátán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: a kormány válságkezelő üzemmódban működik

Az energetikai és gazdasági válság kezelésére készül a kormány – erről beszélt Orbán Viktor az Indexnek adott interjújában, aki szerint Magyarország a háború kitörése óta válságkezelő üzemmódban működik, és ez várhatóan 2026-ban, sőt akár 2027-ben is így maradhat.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Barátság kőolajvezeték: megszólalt Volodomir Zelenszkij, miért állítják helyre az olajtranzitot

Barátság kőolajvezeték: megszólalt Volodomir Zelenszkij, miért állítják helyre az olajtranzitot

Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajna kész helyreállítani a Barátság-vezeték működését, de ezért cserébe azt várja, hogy az Európai Unió oldja fel a tranzit körül kialakult politikai és pénzügyi blokádot. Az ukrán elnök világossá tette, hogy az orosz olajszállítást személyes okokból ellenzi, ugyanakkor Kijev a nemzetközi kötelezettségekre tekintettel mégis hajlandó elvégezni a szükséges javításokat. A vita közben már jóval túlmutat az energiaellátáson: Magyarország és Szlovákia uniós pénzügyi ügyekben is nyomást gyakorol, J.D. Vance pedig már azzal vádolja Ukrajnát, hogy az energiaszállításokat politikai fegyverként használja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×