Infostart.hu
eur:
378.13
usd:
324.25
bux:
127860.16
2026. április 9. csütörtök Erhard

Azért vesznek fel fiatalokat, hogy elbocsássák őket?

Tavaly csökkenés helyett nőtt a közigazgatásban foglalkoztatottak létszáma, annak ellenére, hogy van politikai akarat a kisebb állam megteremtésére. Felmerült a gyanú, hogy csak azért vesznek fel fiatalokat, hogy aztán legyen kit elbocsátani.

A Világgazdaság arról ír, hogy nemhogy csökkent, inkább nőtt az utóbbi időben a közigazgatásban a foglalkoztatottak száma. 2004 végén 291 ezren dolgoztak itt, egy évvel később több mint 300 ezren. Annak ellenére növekedett a létszám, hogy megvan a politikai akart az olcsó és hatékony állam megteremtésére.

Szakszervezeti álláspont szerint legfeljebb ezer felesleges poszt van a közigazgatásban. A teljesítőképességet elsősorban a párhuzamos hatáskörök megszüntetésével, a felesleges háttérintézmények felszámolásával lehet javítani, az elemzői, végrehajtói munkakörök számát viszont növelni kell. Felmerült a gyanú: azért vesznek fel sok fiatalt, hogy későbbi elbocsátásukkal látványos eredményt lehessen felmutatni.

A Népszabadság szerint sok beteg gyerek szüleinek érdeklődését keltette fel az eljárás, amellyel egy stroke-beteg magyar csecsemőt kezeltek sikeresen Kínában. Ám az idegsejt pótlására alkalmazott őssejtbeültetést Magyarországon továbbra sem tekintik elfogadott gyógymódnak, a több millió forintos utazást sem tanácsolják senkinek.

Magyarországon is folynak őssejterápiás állatkísérletek. Arra is volt már példa, hogy csontvelő-átültetésen átesett betegeknél haláluk után a boncolásnál az agyban észlelték a donortól származó sejteket. A tudomány mai állása szerint azonban még álom, hogy az agykárosodást vérképző szervekből származó őssejtekkel gyógyítsák.

Dr. Regéczy Nóra, az Országos Gyógyintézeti Központ Õssejtbank Laboratóriumának vezetője azt mondja : ma még az egyértelműen igazolt, bizonyított , életmentő eljárások támogatása is szűkös. Az lenne a fontos, ha a tárolás kapna állami támogatást, így a legújabb gyógymódokra is lehetőséget teremthetnének.

A Magyar Nemzet arról számol be, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium nevében mobiltelefonjukon hívták fel a gazdálkodókat, hogy egyebek mellett Gráf József miniszteri üdvözletét tolmácsolják. A tárca cáfolta, hogy a minisztérium megbízásából gazdákat hívnának fel. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége nem tud a telefonokról.

A hívottaktól az iránt érdeklődtek, hogy mennyire elégedettek a szaktárca négyéves munkájával, megjegyezve, hogy a Medgyessy-Gyurcsány kormány alatt jóval több állami és uniós támogatást osztottak szét, mint az azt megelőző időszakban. A telefonálók megragadták az alkalmat, hogy tolmácsolják a gazdáknak Gráf József üdvözletét, sok sikert kívánva a jövőre nézve.

A Napi Gazdaság arról közöl összeállítást, hogy az építőanyag-ipari szövetség hétfőn hirdeti meg a kiváló termék minősítésre szóló pályázatot. Ez azonban csak az egyik gondon segíthet. Gomba módra szaporodnak a lakóparkok, egyre nagyobb az új társasházak kínálata is, de a várt otthonba beköltözőket rövidesen penészes vagy vizes falak fogadják, a szomszédoktól és az utcáról beszűrődő zajok és ésszerűtlenül magas energia számlák bosszantják.

A szabályok szerint a jótállás három évre szól, de ennek érvényesítse néha cseppet szem egyszerű feladat. A beruházások sokszor csak arra az egyetlen építkezésre létrehozott projektcégen keresztül folynak. Ez a társaság pedig al- és még alsóbb vállalkozók hosszú sorát láncolja magához. Emiatt az építőipari fejlesztések jelentős részénél a beruházó elve úgy számol, hogy a beszállítói követelések legalább tíz százaléka kifizetetlen marad.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt mondta az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Törékeny az iráni tűzszünet - Romlik a hangulat a tőzsdéken

Törékeny az iráni tűzszünet - Romlik a hangulat a tőzsdéken

A piacok mérsékelt hangulatromlással reagáltak arra, hogy a washingtoni és teheráni jelzések nyomán bejelentett kéthetes tűzszünet nem tűnik stabilnak. Szerdán még nagyot raliztak a részvénypiacok az amerikai-iráni megállapodás hírére, csütörtök reggel az európai tőzsdéken mérsékelt eséssel indult a nap, a befektetők egyre inkább a törékeny geopolitikai helyzetre fókuszálnak. A bizonytalanság középpontjában Libanon áll, Irán a tűzszünet megsértésével vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt az izraeli támadások folytatása miatt. A feszültséget tovább növeli, hogy Donald Trump világossá tette, az amerikai katonai jelenlét fennmarad a térségben egy végleges megállapodásig, és ismét nyomást gyakorolt Irán nukleáris programjára, valamint a Hormuzi-szoros megnyitására. A befektetői hangulat a tegnapi eufóriából óvatosságra váltott, a részvénypiacok Ázsiában mérsékelten estek, az olajárak kis mértékben emelkednek, miután Teherán a Hormuzi-szoros lezárásával reagált az eseményekre.  Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×