Infostart.hu
eur:
377.87
usd:
324.07
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard

Népszavazás az euróról?

Véleménynyilvánító népszavazást tartana 2008 végén az euró bevezetéséről a miniszterelnök. A Fidesz nem mondott egyértelmű igent a kezdeményezésre, de Pokroni Zoltán alelnök hangsúlyozta: a lehető legszélesebb körben kell azt megvitatni.

Gyurcsány Ferenc egy hajdúszoboszlói szakmai tanácskozáson azt mondta: az elkövetkező két évben megteremtik az euró bevezetésének feltételeit, de utána meg kell mondani, hogy mi legyen a nemzeti valutával, a közös valuta bevezetése pedig milyen előnyökkel és milyen hátrányokkal jár.

A szocialista miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott: az euró bevezetésével az ország lemond függetlenségének egy részéről, így például a kamatpolitikáról, vagyis elveszít egy lehetőséget, de elveszít kockázati tényezőket is.

Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy az olyan nagy kérdésekben, mint a NATO-csatlakozás vagy az Európai Uniós integráció, ugyancsak megkérdezték az embereket.

Fidesz: az árat is mérlegelni kell

A nagyobbik ellenzéki párt alelnöke szerint az euró bevezetése nagyon fontos és nehéz kérdés, hiszen az elmúlt négy év Magyarországot messzebb sodorta az euró bevezetésétől.

Nem pusztán a célkitűzést, hanem annak az árát is mérlegelni kell - fogalmazott Pokorni Zoltán, aki az InfoRádió kérdésére azt felelte: a lehető legszélesebb körben kell a kérdést megvitatni, mert az nem a kormány és a képviselők magánügye.

A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, hogy először jó lenne tisztán látni a kormány javaslatát, mivel a kormányszóvivő csupán szimpátiaszavazásról beszélt.

SZDSZ: fontosabb a nagy rendszerek reformja

Az SZDSZ szerint a politika felelőssége az euró bevezetése, és az ehhez szükséges feltételek megteremtése is. A kisebbik kormányzó párt kampányfőnöke, Horn Gábor hangsúlyozta: a kormánynak, a parlamenti pártoknak azzal kellene foglalkozniuk, hogy mit kellene tenni az euró 2010-es bevezetéséért. Ehhez a nagy rendszerek reformjára lenne szükség, amihez képest sokadlagos kérdés a népszavazásé.

MDF: kampányfogás

Az MDF kampányfogásnak tartja a népszavazási ötletet. A kisebbik ellenzéki párt Országos Választmányának elnöke emlékeztetett: amikor Magyarország népszavazáson döntött az Európai Unióhoz történő csatlakozásról, akkor az uniós elvárásokról is döntött, melyeknek része az euró bevezetése. Katona Kálmán hozzátette: költségvetést érintő kérdésekben nem lehet népszavazást tartani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×