Infostart.hu
eur:
376.46
usd:
322.78
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Herényi: 27 MDF-eset fenyegettek meg a fideszesek

A Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője szerint összesen 27 MDF-es képviselőjelöltet kerestek meg 13 megyében fideszes politikusok azzal a céllal, hogy fenyegetéssel vagy ígéretekkel megpróbálják rábírni őket a visszalépésre. A Fidesz gyerekes vádaskodásnak nevezte az elhangzottakat.

Herényi Károly elmondta: a 27 érintett jelölt beszámolóját a párt ügyvédnél letétbe helyezte, és abban az esetben lépnek a nyilvánosság elé, ha bármelyik fenyegetés teljesül.

A politikus ezt a döntést azzal indokolta, hogy meg kívánják védeni jelöltjeiket, valamint nem szeretnék, hogy a kampány hátralevő része erről az ügyről szóljon.

Egy fideszes képvisől már visszaléptetett pártja hasonló vádak miatt.

"Gyerekes vádak"

A Fidesz gyerekes vádaskodásnak nevezte az elhangzottakat.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője közölte: "az MDF gyerekes vádaskodásaival kapcsolatos véleményünket ügyvédi letétbe helyezzük. A Magyar Demokrata Fórumnak továbbra is sikeres választási szereplést kívánunk, a jövőbeni együttműködés reményében".

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×