Infostart.hu
eur:
376.46
usd:
322.78
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Demján: a pártok birkát csinálnak a választókból

Szigorúan ellenőrzi és osztályozza a pártokat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. A Demján Sándor által vezetett szervezet a hatalomra kerülők folyamatos számonkérésére készül.

A pártoknak már a választási kampányban sem arról kellene beszélniük, hogy ki tud több pénzt szétosztani, hanem arról, hogy miből, illetve, hogy miként lehet növelni a versenyképességet - mondta el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének gazdasági fórumán a szervezet munkabizottságának elnöke.

Lőrincze Péter szerint a pénzügyi politika eddig rossz úton járt, mert az államadósság növekedéséből finanszírozta a bérek emelkedését.

A vállalkozók szövetsége 10 pont teljesülését fogja számon kérni a pártoktól, az első osztályzatok március végére készülnek el. A vállalkozók a legtöbb ponttal azt jutalmazzák majd, ha a megígért kedvezményeket kellő szigorúsággal, tehát fedezettel építik be a költségvetésbe.

Szintén elvárják, hogy egy párt akár még ellenzékből is támogassa a kormányoldalt, ha egy reform elindításához kétharmados törvényre van szükség.

Mi több, a szövetség ezt még a szükséges, de népszerűtlen intézkedések esetében is elvárja a politikusoktól.

Demján szerint a választási ígéretek teljesítés csődöt hoz

Demján Sándor, a vállalkozók szövetségének elnöke azt mondta: a politikai pártok birkát csináltak a választókból, akik érzelmi megosztottságuk - "akol-szemléletük" - alapján voksolnak.
Arra kért mindenki, hogy az érdeke szerint szavazzon.

Hozzátette: szükségesnek tart egy új társadalmi szerződést, amely meghatározná a fejlődés fő irányait. Szorgalmazta a munka becsületének visszaállítását, az erős szakképzés megteremtését.

Demján Sándor szerint a négy hitelminősítő intézet a politikát minősítette le.

Úgy fogalmazott: ha ez futballmeccs lenne, akkor a magyar politikusokat már régen kiállították volna. Rámutatott: ha a pártok teljesítenék az ígéreteiknek akár csak a felét is, akkor az euró 500 forint lenne, az ország pedig csődbe menne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×