Infostart.hu
eur:
388.62
usd:
329.87
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Ellenőrizhetetlenül túlköltekeznek a pártok

Többször előfordult, hogy pártok kampányrendezvényét civil szervezetek vagy magánszemélyek bonyolították, az Állami Számvevőszék azonban a pártok kampányköltései közül csak azokat a tételeket tudja vizsgálni, amelyek megjelennek a könyvelésben. A Figyelő szerint nyílt titok: a pártok túllépik a törvényes kereteket.

A törvény nagyon jól definiálja a választási kampányt, de politikai, nem pedig gazdasági-pénzügyi értelemben - mondta az InfoRádióban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgatója.

Lóránt Zoltán hangsúlyozta: hiába mondja ki a törvény, hogy a kampánypénzek dologi költségekre használhatók fel, ennek fogalmát nem pontosítja, a pártok saját belső szabályzataikban definiálják ezt.

Ebből következően a törvény az elszámolás pontosságát sem határozza meg egyértelműen, mi csak azt tudjuk vizsgálni, amiről bizonylat van, és a könyvekben tételesen elszámolták - tette hozzá az ÁSZ főigazgatója.

Csak az elszámolást tudják ellenőrizni

Arról, hogy pártok kampányrendezvényeit civil szervezetek vagy magánszemélyek bonyolítják - az MSZP debreceni fórumának helyszínét a Páneurópai Ifjúsági Fórum foglalta le, a Fidesz veszprémi rendezvényének otthont adó csarnokot pedig egy magánszemély bérelte ki - Lóránt Zoltán elmondta: semmi olyat nem tudnak ellenőrizni, ami nem jelenik meg a pártok elszámolásában.

Az óriásplakátok költségei például valószínűleg nem szerepelnek teljes egészében a könyvelésben - hangsúlyozta a szakember.

Túlköltekeznek

Az Állami Számvevőszék elnöke a Figyelőnek nyilatkozva kijelentette: nyílt titok, hogy a pártok többet költenek a kampányra a törvényben engedélyezettnél.

Kovács Árpád úgy látja: pénzügyi tekintetben is pontosan meg kellene határozni, mikor indul a kampány, rögzítve, hogy a pártok elszámolását milyen szabályok szerint kell elkészíteni, mi számít választási költségnek és adománynak.

Az ÁSZ elnöke szerint a nagy kérdés az, hogy a magyar közvéleménnyel el lehet-e fogadtatni, hogy sokkal több közpénzt fordítsanak a pártok a választásokra, és ellenőrizhetően kapjanak a pártok sokmilliárd forintot.

Kovács Árpád szerint egyszerűen kiszámolható, mennyibe kerül az országnak a választás. A pártok tisztában vannak azzal, mennyit költenek a többiek, ennek alapján kiszámolható, mennyit költöttek mindannyian - tette hozzá.

A négy évvel ezelőtti országgyűlési és helyhatósági választás állami költsége egyébként közel 10 milliárd forint volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×