Infostart.hu
eur:
390.8
usd:
340.04
bux:
120787.85
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Gyurcsány megerősítette a Pető intézet főigazgatójának kinevezését

Gyurcsány Ferenc megerősítette a Pető intézet új főigazgatójának, Makói Zitának a kinevezését, mivel a szakértői vizsgálatok nem támasztották alá a döntéssel kapcsolatos jogi aggályokat - közölte a kormányszóvivő.

"Nem támasztották alá sem az Oktatási Minisztérium, sem pedig az Igazságügyi Minisztérium szakértői vizsgálatai a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete új főigazgatójának kinevezésével kapcsolatos korábbi jogi aggályokat" - áll Batiz András közleményében.

A kinevezéssel kapcsolatban korábban a Pető intézet két főigazgató-helyettese, valamint gazdasági igazgatója írt levelet a miniszterelnöknek. A dokumentumban megfogalmazott jogi aggályok miatt Kiss Péter kancelláriaminiszter vizsgálatokat kért.

A vizsgálatok lezárultak, a jogi szakvélemények elkészültek, és miután a korábbi aggályokat nem találták megalapozottnak, a kormányfő megerősítette az új főigazgató kinevezését - közölte a kormányszóvivő.

A napokban a főiskolai tanács jelezte: továbbra is törvényellenesnek tartja az új főigazgató kinevezését a Pető intézet élére, és ragaszkodik a törvény biztosította autonómiához, a pályázat újbóli kiírásához.

A Pető intézet főiskolai tanácsa "a tudatos, durva jogsértésekkel kinevezett főigazgatót, Dr Makói Zitát (...) nem fogadja el" - közölte korábbi közleményében a testület.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×