Infostart.hu
eur:
376.59
usd:
322.72
bux:
125961.98
2026. április 8. szerda Dénes

Gyurcsány: elfogadhatatlan az Orbán-levél

Elfogadhatatlannak nevezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt, hogy a Fidesz a Felvidékre küldött levelekben kért támogatást az ott élő magyaroktól a magyarországi belpolitikai erőviszonyok átalakítására. A miniszterelnök erről győri nagygyűlésén beszélt.

A kormányfő úgy vélekedett, hogy a levéllel fény derült a kettős állampolgárság bevezetéséről szóló fideszes ígéret mögötti valódi politikai szándékra.

A Fidesz külföldi állampolgároktól kér segítséget, erkölcsi támogatást ahhoz, hogy megnyerje a választásokat - mondta Gyurcsány Ferenc.

Szocialista panasz

Az MSZP korábban bejelentette, hogy a levél ügyében az Országos Választási Bizottsághoz fordul.

A szocialisták szerint Orbán Viktor bűncselekmény elkövetésére buzdította a határon túli magyarokat.

Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese az InfoRádióban közölte: olyanok is megkapták Orbán Viktor személyre szóló üzenetét, akiknek nincs joguk részt venni a választásokon.

Ha ezt mégis megtennék, akkor bűncselekményt követnének el - mondta a politikus.

A Fidesz szerint csak tájékoztattak


A Fidesz csak választási technikai tájékoztatót küldött azoknak a határon túli magyaroknak, akik maguk, vagy ismerőseik számára kérték azt - mondta el az InfoRádiónak az ellenzéki párt szóvivője.

Szijjártó Péter közölte, hogy az érintettek Fidesz-rendezvényen, e-mailben vagy telefonon kérték a tájékoztatást saját maguk és egyes esetekben ismerőseik számára.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumának elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×