Infostart.hu
eur:
390.71
usd:
340
bux:
120787.85
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Elhunyt Veres Pál

Elhunyt Veres Pál Aranytollas újságíró, akit a magyar közvélemény leginkább "Az orvos válaszol" sajátos humorú szexológusaként ismert.

Veres Pál 88 éves korában, szerdán hajnalban hunyt el. Halálhírét a Magyar Újságírók Országos Szövetsége csütörtökön közölte.

Veres Pál még az 1930-as években, fényképészként kezdte karrierjét a magyar sajtóban. A háború után az Újpestnél, majd más lapoknál dolgozott.

Miután orvosi diplomát szerzett, a Magyar Ifjúság egyik alapító tagjaként indította el "Az orvos válaszol" című rovatát, amelyben több tízezer levélre válaszolt, és amellyel páratlan népszerűségre tett szert.

Veres Pál már az első percekben olyan vakmerően fogalmazott a szexualitásról és a nemi érésről, hogy a "meztelen" igazság hallatán még a tizenéves, magát természetesen felvilágosultnak tekintő korosztály is azonnal zavarba jött.

A Magyar Ifjúság című lapban megkezdett küldetését később az Ifjúsági Magazin hasábjain folytatta, ahol humoros formában világosította fel a fiatalokat a testi szerelemről egy olyan korszakban, amikor ilyenekről sem volt illendő nyíltan beszélni.

Könyveiben, cikkeiben vagy az országot járva beszélt a szexualitáshoz kapcsolódó élettani folyamatokról, fiatal lányok bizalmas kérdéseire adott hangos válaszokat, kamaszfiúk első élményeit öntötte szavakba.

Veres Pál még 88 évesen is alkotott. Előadásai alatt gyakran nyíltszíni tapsot kapott szexuális tabukat döntögető őszinteségéért.

Hajdani hallgatói és olvasói akár ma is emlékezhetnek arra, hogy nyíltságával egyúttal felelősségre is tanította fiatal közönségét: arra figyelmeztetett, hogy az utódok nemiségére a civilizált társadalmakban kiemelten kell figyelni, mert a testi érettség mindig megelőzi a társadalmi érettséget, ezért gyermekeik hamarabb tudnak és szeretnének szexuális életet élni, mint ahogyan képessé lesznek utódaik eltartására.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége, melynek 1947 óta tagja volt, 1987-ben Aranytollal tüntette ki.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×