Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Eddig három roma párt indul a választásokon

Eddig három roma párt jegyeztette be magát jelölő szervezetként az Országos Választási Bizottságnál, közülük várhatóan kettő tud majd indulni az országgyűlési választáson.

Az OVB az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kolompár Orbán által vezetett Roma Összefogás elnevezésű pártot, a Fávor József nevével fémjelzett Magyarországi Romák Demokratikus Pártját, valamint a Balogh Csaba által létrehozott Liberális Roma Unió Pártot vette nyilvántartásba.

Utóbbi szervezet vezetője közölte: nem tudnak egyéni képviselő-jelöltet állítani, mert kopogtatócédulát még nem gyűjtöttek. Balogh Csaba úgy fogalmazott: az volt a céljuk, hogy bemutatkozzonak a porondon.

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, fideszes országgyűlési képviselő elmondta: napokon belül aláírhatják a Fidesz és a Lungo Drom választási együttműködéséről szóló megállapodást.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy a jövő heti országos gyűlésen döntenek arról, hogy melyik párttal működnek majd együtt.

Dógi János, a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége vezetője azt közölte, hogy továbbra is a szocialistákat támogatják.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×