eur:
394.16
usd:
364.65
bux:
74051.15
2024. július 31. szerda Oszkár

Hattyúk, útlezárások és karantén

Nem sokkal azután, hogy az Európai Bizottság bejelentette, hogy a madárinfluenza H5 típusa megjelent Magyarországon, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is megerősítette a hírt. Az érintett települések három kilométeres körzetét közúton lezárják és megtiltják a szárnyasoktól származó termékek mozgását.

Gyurcsány Ferenc kormányfő kora délután megerősítette azt a Brüsszelből származó értesülést, mely szerint a madárinfluenza megjelent Magyarországon is.

A kormányfő közölte: szerda kora reggel óta tudják, hogy az országon átvonuló hattyúk közül két Bács-Kiskun megyei településen, Nagybaracskán és Csátalján olyan elhullott tetemet találtak, amelyek "a H5 típusú vírussal voltak fertőzve".

Gyurcsány Ferenc arra kért mindenkit, hogy aki betegnek tűnő szárnyast vagy elhullott madarat talál, az hívja a 189-es kormányzati zöldszámot.

Lezárás és ellenőrzés

A miniszterelnök bejelentette: összeült a megyei védelmi bizottság, amely szerdán 16 órától az érintett települések három kilométeres körzetét közúton lezárja, megtiltják a szárnyasoktól származó termékek mozgását és tíz kilométeres körben ellenőrzik a szárnyasok és a feldolgozásukból származó termékek mozgását.

A Megyei Védelm Bizottság elnöke az InfoRádióban azt mondta, hogy a zárlat a baromfik ki- és behozatalára, valamint a tenyésztojás és a baromfitrágya szállítására vonatkozik. Vágott baromfit csak az iparszerűen működő üzemek szállíthatnak, külön engedéllyel. A háztájiban tárolt baromfikat folyamatosan szűrik - közölte Balogh László.

A korlátozás várhatóan 21-30 napig marad fenn.

Brüsszelből jött a hír

{{keretes_cim}}

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az InfoRádióban azt mondta, hogy hónapok óta fokozott ellenőrzést tartanak Magyarország külső határszakaszain.

Sipos Jenő elmondta, hogy csak olyan szállítmányok léphetnek be az ország területére, melyeket az Állategészségügyi Hatóság már megvizsgált.

A magyar hatóságok korábban arról tájékoztatták az Európai Bizottságot, hogy a madárinfluenza-vírusának H5 típusa végzett azzal a három hattyúval, amelyet Bács-Kiskun megyében találtak.

Az Európai Bizottság szerdai közleménye szerint az elpusztult madarakból származó szövetmintákat elküldték az Európai Unió weybridge-i laboratóriumába, ahol kiderült, hogy a vírus H5 típusa végzett az állatokkal.

A magyar hatóságok éppen ezért bevezetik azokat az óvintézkedéseket, amelyeket más érintett EU-tagállamokban (Görögországban, Olaszországban vagy Németországban) már elrendeltek.

A házi szárnyasokat nem érinti

Az országos főállatorvos szerint a magyarországi házi szárnyasokat nem érinti a betegség, mivel csak vándormadarakban mutatták ki a H5 vírustörzset.

Süth Miklós közölte: a vizsgálatokat még február 5-én, 6-án és 9-én végezték, majd keddre derült ki, hogy a madarak közül három madárinfluenzában pusztult el.

"Urai vagyunk a helyzetnek"

Gráf József agrárminiszter szerint számítottak a betegség megjelenésére, így most csak alkalmazni kell a kidolgozott felkészülési terveket. "Teljesen urai vagyunk a helyzetnek" - tette hozzá a földművelésügyi miniszter.

Az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára szerint a hónap végére véget érnek a Magyarországon kifejlesztett madárinfluenza elleni oltóanyag humán kísérletei. Ezt követően megkezdődhet a gyártás - mondta Vojnik Mária.

A madárinfluenza Európában

Legutóbb Lengyelországban találtak elhullott hattyúkat, az viszont még nem derült ki, hogy madárinfluenza végzett-e velük. Az elmúlt napokban Ausztriában és Németországban bukkantak fertőzött állatra. Romániában és Szlovákiában is találtak újabb eseteket. Olaszországban több 10 ezer háziszárnyast öltek le, mert a gazdák nem tartották be az előírásokat, és nem fedett helyen tartották az állatokat.

Közben Kóka János közlekedési és gazdasági miniszter bejelentette, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2 milliárd forintos hitelt nyújt az Omninvest Kft.-nek azért, hogy a cég kifejleszthesse a madárinfluenza emberre veszélyes változata, a H5N1 vírus elleni oltóanyagot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Óriási teljesítmény: kilencedik lett Mészáros Krisztofer az egyéni összetettben

Óriási teljesítmény: kilencedik lett Mészáros Krisztofer az egyéni összetettben

A hat (szinte) hibátlan gyakorlatot bemutató Mészáros Krisztofer a kilencedik helyen végzett a férfi tornászok egyéni összetett versenyében. Összpontszáma 83,899 lett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.01. csütörtök, 18:00
Kárpáti Róbert
sportpszichiáter
Hirtelen hatalmas fordulat volt a forint árfolyamában

Hirtelen hatalmas fordulat volt a forint árfolyamában

A forint szerdán is tovább esett az euróval szemben, a jegyzések 396 felett is jártak, azaz újabb háromhetes mélyponton járt  a magyar fizetőeszköz, aztán késő délután volt egy hirtelen erősödés 394-ig. Ez az esti Fed-döntés előtti, illetve hónap végi pozíciózárásokkal is összefügghetett. A japán jegybank mai váratlan kamatemelése után a jen március óta nem látott csúcsra erősödött a dollárral szemben, ez pedig a carry trade ügyletek miatt nem segíti a magasabb kamatozású devizák erősödését.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×