Infostart.hu
eur:
381.3
usd:
329.5
bux:
126097.94
2026. április 7. kedd Herman

Ötezer lakást árvereztek el

A kedvezményes lakáshitelek megjelenése óta 5.000 lakást kellett elárverezni, mert a hitelfelvevők nem tudtak törleszteni - mondta el az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke az InfoRádióban.

Borsi László közölte: 2000 óta 1.500 milliárd forintot folyósítottak kedvezményes lakáshitelekre, ebből 15 milliárd forint a "bedőlt" hitel.

Szám szerint a 350 ezer megkötött szerződésből 5.000 végződött a lakás elárverezésével.

Az árverések során a lakások körülbelül 70 százalékos értéken kelnek el - tette hozzá Borsi László.

Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke hangsúlyozta: olyan konstrukción dolgoznak, amelyben befektetési alapok vásárolnák fel a törleszteni képtelen emberek lakásait, a bajba jutottak pedig bérlőként a lakásukban maradhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mit jelent J. D. Vance alelnök budapesti látogatása az amerikai–magyar kapcsolatokra nézve?

Mit jelent J. D. Vance alelnök budapesti látogatása az amerikai–magyar kapcsolatokra nézve?

Budapestre érkezett J. D. Vance amerikai alelnök, aki még indulás előtt Amerikában a reptéren azt mondta: „alig várom, hogy találkozzak jó barátunkkal, Viktorral!” . Csizmazia Gábor Amerika-szakértő szerint várhatóan folytatódnak a technológiai, gazdasági és energetikai együttműködésről szóló egyeztetések, és diplomáciai szempontból is jelentősnek mondható a látogatás. Az iráni helyzet érdemi változásáról is beszélt.

Oroszország ajándékba kapta az ukrajnai háború költségeit az iráni háború miatt – számok

Komoly gazdasági hasznot hoz Oroszországnak az iráni háború és a Hormuzi-szoros blokkolása miatti olajár-emelkedés, az uráli típusú olaj már drágább, mint a Brent – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alalapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×