Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Sikernek tartja a koalíciót a kormányfő

Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint az elmúlt 16 év legsikeresebb koalíciós együttműködése volt a jelenlegi MSZP-SZDSZ koalíció, mert tiszteletben tartotta az abban részt vevő pártok önállóságát. Az SZDSZ egyetért és megfelelő helyzetben folytatná az együttműködést.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióülésén a parlamentben azt mondta: azért tartja a rendszerváltás óta legsikeresebb kormányzati együttműködésnek a jelenlegit, mert az szervezeti és politikai értelemben is tiszteltben tartotta a pártok önállóságát, valamint jól tudta a programokat közös kormányzati akarattá formálni.

A kormányfő az elmúlt négy év eredményei közül kiemelte többek között a szociális rendszer kiigazítását, az adócsökkentést, az önkéntes haderőt, valamint a demokratikus normák hagyományos értékeinek visszaemelését az Országgyűlésbe.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke egyetértett a miniszterelnökkel és közölte: a kormánypártok között egyetértés van abban, hogy ha a választók úgy döntenek, és a pártprogramok összeegyeztethetőek, akkor szükséges a koalíciós kormányzás folytatása.

A Fidesz szerint az élet számos területén bizonytalanság és kiszámíthatatlanság tapasztalható. "Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor továbbra is a jólétről, a kisebb államról, az adók csökkentéséről beszél – pedig négy éve a munkanélküliség, az adóemelés, az áremelések és a luxus kormányát működtetik" – közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Cikkünk frissül! „A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta korábban Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×