Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Nem volt ügynök Paskai László?

Tomka Ferenc teológus szerint Paskai László nem ügynök volt. A pap az InfoRádiónak elmondta: Halálra szántak, mégis élünk című kötetében már leírta, hogy Paskai Lászlót a rendőrség önkényesen helyezte ügynöki nyilvántartásba, a kihallgatási jegyzőkönyveit pedig jelentésnek tüntették fel.


- Mit olvasott ki a Paskai-dokumentumokból?


- Van egy dosszié, amin szerepeltetik Tanár névvel. Behívják a rendőrségre és kihallgatják. Felveszik magnóra a vele folytatott beszélgetéseket, amiben senkire ártalmasat nem mond, sőt védi a szemináriumot, amiről kérdezik. Éveken át folyik ez a „kihallgatósdi”. Később, amikor külföldre utazik, előfordul, hogy utazásáról írásos jelentést ad le. Ungváry Krisztián is megállapítja az Élet és Irodalomban közölt cikkében, hogy akkor ez sokakkal megtörtént.


- Mivel kényszeríthették a "beszélgetésekre"?


- Nem kellett nagyon rávenni. Paskai akkor szemináriumvezető volt. Egyszerűen behívták a rendőrségre azzal, hogy a szemináriumba járó kispapok tiltott tevékenységet folytatnak. Ha valakit behívtak a belügybe, annak be kellett mennie. A rendőrtisztnek pedig érdeke volt, hogy minél több embertől szerezzen adatokat, ettől kezdve pedig a behívott ügynökjelöltté vált.

- Milyen hatással lehet ez az ügy Paskai László személyes megítélésére, és a katolikus egyház megítélésére?

- Ez egy időzített propaganda-hadjárat. Be fog kerülni a köztudatba, hogy Paskai ügynök, holott ezt még Ungváry Krisztián sem írta le.

- Kutatásai alapján ebben az időszakban a papság mennyiben lehetett érintett?

- Az állambiztonság adatai alapján a papság 3-4 százalékát tartották így számon, nyilván ennek a fele semmit nem tett. Sokkal több azoknak a száma, akiket meglátogatott az állambiztonság, szeretett vonna adatot kiszedni belőlük, de nem sikerült.

- Hogyan határozná meg Paskai László szerepét?

- Két út volt: az egyik, hogy szóba sem állt a kiszemelt az állambiztonsággal, ez egy tisztességes út volt. A másik, hogy szóba állt vele, de semmiféle károsat nem közölt. Paskai egy olyan ember volt, aki az egyház javát próbálta keresni ilyen körülmények között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×