Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Gyurcsány: a köztársaság közös ügy

A köztársaság olyan közös ügy, amely egy demokráciában összeköti az egymástól eltérően gondolkodó állampolgárokat - mondta a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a második magyar köztársaság kikiáltásának 60. évfordulóján, a Parlamentben rendezett emlékülésen beszélt erről.

A kormányfő úgy vélte: a köztársaság gondolata a rendszerváltozás pillanatában még összeforrasztott sok törekvést, azóta azonban sokakban csalódást keltett a harmadik köztársaság.

"A szabadság súlya alatt időnként rogyadozik a lábunk" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: a köztársaság abból él, amit polgárai önként, normát követve beletesznek; a köztársaság lelke a közös meggyőződés, a kultúra.

A miniszterelnök meggyőződése szerint a harmadik köztársaság akkor lesz sokak által támogatott, ha milliónyi polgárnak az lesz a hétköznapi tapasztalata, hogy a Magyar Köztársaság szabadsága együtt jár a lehetőségek közötti választás szabadságával.

Amikor a lehetőségek a mainál egyenlőbb módon oszlanak meg polgár és polgár között - mondta.

Gyurcsány Ferenc értékelése szerint a közéleti aktivitás még némi kívánnivalót hagy maga után, a köztársaság "nincs tele tűzzel, szenvedéllyel".

1989-1990 öröksége kapcsán közölte: nem szabad elfelejteni, hogy a köztársaság a megélt demokratikus közösség.

A magyar polgárok fontosabbak egymás számára ebben a minőségükben, mint abban, hogy megmutassák: milyen politikai eszményeket vallva képzelik el az ország jövőjét - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

Az általános és titkos választójog alapján megválasztott Országgyűlés 1946. február 1-jén kiáltotta ki a második Magyar Köztársaságot.

A 60. évforduló alkalmából a Bibó István Közéleti Társaság emlékülést rendezett, amelyre civil szervezetek és közéleti személyiségek is meghívást kaptak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×