Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

A Fidesz állami kedvezményeket ígér a fiataloknak

Kormányra kerülése esetén Új Nemzedék Kártyát vezet be a Fidesz. Szijjártó Péter, a nagyobbik ellenzéki párt országgyűlési képviselője az InfoRádióban azt mondta, hogy a kártyával a fiatalok állami támogatásokat és különböző kedvezményeket vehetnének igénybe. Az SZDSZ és a Fiatal Baloldal nem támogatja az elképzelést.

Az ellenzéki politikus közölte: a kártyára a fiatalok társadalmilag hasznos tevékenységgel, például véradással, környezetvédelmi akciókban való részvétellel vagy nyelvvizsgával, sport- és tudományos eredményekkel, önkéntes közösségi munkával gyűjthetnének pontokat, és azokért cserébe kapnák a kedvezményeket.

A Fidesz tervei szerint az Új Nemzedék Kártya az általános iskola megkezdésétől a 30. életév betöltéséig járna.

Gusztos Péter szabad demokrata képviselő szerint felelőtlen erősíteni a fiatalokban azt a véleményt, hogy problémáik egyedüli megoldója az állam.

„Ez azt a szocialista, állampárti szemléletet idézi föl, amelynek felszámolására lenne szükség Magyarországon” – tette hozzá.

Komássy Ákos, a Fiatal Baloldal elnöke az InfoRádióban úgy vélte: az Új Nemzedék Kártya agymosó jellegű törekvés, amely a Fidesz blöfflicitjéhez tartozik.

A Fidesz egy gazdálkodj okosan játékba akarja belekényszeríteni a fiatalokat, amelyben azok kapnak pontokat, akik a szervezet értékrendje szerint élik az életüket - jelentette ki Komássy Ákos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

Íme 10 pénzügyi csapda, amibe tilos belesétálni nyaraláskor - Nagyot bukhat, aki nem figyel

A nyári utazási szezonban különösen fontos, hogyan váltunk devizát és fizetünk külföldön, ugyanis a figyelmetlen utazókra kíméletlenül lecsapnak a keselyűk. A dinamikus devizakonverzió például színtiszta lehúzás, de rejtett és csak simán magas költségekkel is számolnunk kell, amikor akár valutára, akár devizára van szükségünk. Olykor a figyelmetlenséget vagy a kényelmet kell megfizetnünk. Tíz pontban gyűjtöttük össze, mi mindent kell észben tartanunk a nyaralási szezonban, ha külföldre utazunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×