Infostart.hu
eur:
383.22
usd:
331.74
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos

Versenyfutás az idővel

Továbbra is válságos az állapota annak a kislánynak, aki Magyarországon először élő donortól kapott májat egy héttel ezelőtt. A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója az InfoRádióban elmondta: a délutáni konzílium után derülhet ki, mi okozta az átültetett máj megbetegedését. Járay Jenő cáfolta, hogy influenza vírusról lenne szó.

Járay Jenő professzor azt közölte: a kislány továbbra is kóma közeli állapotban van, a máj- és veseműködése leállt, gépekkel tartják életben. A betegnek rövid időn, legfeljebb két napon belül új májra van szüksége.

A professzor korábban azt is elmondta: a gyermeket visszavették az országos transzplantációs várólistára, és az egészségügyi miniszter engedélyével külföldön is keresnek számára életmentő szervet.

Járay Jenő aggasztónak nevezte a kislány fehérvérsejt számának emelkedését, ami gyulladásra utal. Ha pedig valakinek fertőzés alakul ki a szervezetében, annak nem lehet olyan gyógyszereket adni, amelyek a beültetett máj befogadásának elősegítése végett gyengítik az immunrendszert.

A professzor az InfoRádiónak cáfolta azokat az információkat, miszerint influenzavírus támadta volna meg a májat, hangsúlyozva, hogy az influenza A vírusa nem teszi tönkre a májat.

Ha beigazolódik, hogy egyébként influenzája is van a kislánynak, akkor kezükben van a Tamiflu nevű influenza elleni gyógyszer. Azt azonban nem tudni, hogy pontosan milyen hatása lehet a májra a gyógyszernek máj-elégtelenség esetén.

A 4 éves kislány máját január 4-én, 18 órás műtéttel távolították el, majd édesapja bal oldali májlebenyét kapta meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.

Húsvéthétfő – egy nap életigenlésről, vízről, haddelhaddról, termékensyégről és egy nagy félreértésről

Immár kilenc éve, hogy négy nap most egyben munkaszünet a nagypéntek piros betűs ünneppé tétele által, de a „kötelező pihenésnél” természetesen ez az ünnep is több, igaz, a „vallás” húsvétja után a hétfő már „a népé”. 1936-ban is az volt, a Kádár-korszakban is, hivatalos, törvény általi munkaszüneti nappá viszont mindössze az ezredforduló tája óta vált húsvéthétfőn. Úgyhogy adunk is rá néhány tippet, miután jól kilocsolkodtuk magunkat!
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×