Infostart.hu
eur:
352.89
usd:
308.24
bux:
142752.67
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

A főváros is babakötvény-programot indít

Januártól az állami babakötvény 40 ezer forintja mellé 20 ezer forintos támogatást adna minden rászoruló újszülöttnek a fővárosi önkormányzat - jelentette be a főpolgármester, miután kerületi vezetőkkel tárgyalt.

Demszky Gábor főpolgármester közölte: a kerületek véleménye megoszlik a babakötvény támogatásáról, illetve annak formájáról. Mint mondta: a szabad demokrata vezetésű városrészek a főváros álláspontjához hasonlóan a rászorultsági elvű támogatást javasolják, míg a szocialista irányítású kerületek az alanyi jogú juttatás mellett érvelnek.

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az InfoRádióban elmondta: a megbeszélésen megjelent kerületi önkormányzatok jelezték, hogy saját költségvetésükhöz szeretnék igazítani a programot. A főváros ugyanakkor elképzelései szerint a gyermekvédelmi kedvezményhez kötné a támogatás összegét.

Azok az önkormányzatok, akik nem támogatták a programot vagy az összeget kevesellték, vagy kampánylépésnek tartották – fogalmazott Ikvai-Szabó Imre.

Demszky Gábor főpolgármester úgy vélte, hogy a fővárosi önkormányzatnak várhatóan évi 100 millió forintos kiadást jelent majd ez a program.

Derce Tamás, Újpest polgármestere az InfoRádióban kijelentette: szakmailag elhibázott, ha a főváros rászorultsági alapon járul hozzá a babakötvényhez; nem lehet ugyanis megjósolni, hogy valaki milyen anyagi helyzetben lesz 18 év múlva, amikor felveheti a pénzt.

- Ha a főváros ragaszkodik a rászorultsági elvhez, és továbbra sem tisztázódnak a játékszabályok, akkor Újpest nem kíván részt venni ebben a programban - hangsúlyozta a IV. kerület vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.
Nem az számít, mennyi közpénzt költ el egy kormány, hanem az, mire és hogyan megy el az adófizetők pénze

Nem az számít, mennyi közpénzt költ el egy kormány, hanem az, mire és hogyan megy el az adófizetők pénze

A vállalkozások legnagyobb adminisztratív terhe nem maga a szabálykövetés, hanem a jelentéstételi kötelezettségek és az engedélyezési folyamatok bonyolultsága, amelyeken a digitalizáció és a mesterséges intelligencia gyors javulást hozhat – mondta el a Portfolio-nak adott interjújában Bertók János, az OECD közmenedzsmenttel foglalkozó igazgatóhelyettese. Ismertette, hogy a közbeszerzés – amely az OECD-országokban a GDP több mint 13 százalékát teszi ki – stratégiai eszközzé vált, ugyanakkor a korrupció és az átláthatóság hiánya továbbra is komoly kihívás. A költségvetési nyomás és az átlagosan 110 százalék feletti GDP-arányos államadósság mellett a kormányoknak egyszerre kell megerősíteniük a versenyképességet, visszaépíteniük a közbizalmat és hatékonyabban gazdálkodniuk a közpénzekkel. Az OECD tapasztalatai szerint ehhez nem elég több pénzt költeni: a döntő az, hogy az erőforrásokat mire és hogyan használják, legyen szó oktatásról, védelemről vagy közszolgáltatásokról, ami Magyarország számára is fontos tanulság lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×