Infostart.hu
eur:
352.89
usd:
308.24
bux:
142752.67
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Szolgáltatói közigazgatást akar a kormány

A kormány még a választás előtt kidolgozza a közigazgatás reformjáról szóló elképzeléseit, a következő kabinetnek csak a bevezetés lesz a dolga - jelentette be a kormányfő. A Fidesz szerint a kabinet scak ígérget, miközben egyre többet költ a közigazgatásra.

A kormányfő arról is beszélt, hogy csökkenteni kell az igazgatási kar átpolitizáltságát és erősíteni kell a teljesítményelvűséget, valamint a szolgáltatásközpontúságot.

A rendszerváltozás óta eltelt időszak legátfogóbb és legmélyebb államreformjának akar utat nyitni a kabinet - mondta.

Gyurcsány Ferenc közölte: továbbra is ellenzi a közigazgatásban dolgozók számának jelentős csökkentését.

A miniszterelnök a parlamenti választásokkal összefüggésben pártsemlegességre kérte a területen dolgozókat. Hozzátette: a kormány nem a választásokig, hanem az új kabinet hivatalba állásáig végzi a munkáját.

Továbbra is az emberek számára fontos kérdésekkel kell foglalkozni - mondta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc felszólította az államtitkári értekezlet résztvevőit, hogy minden olyan vezetői magatartást akadályozzanak meg, amely esetleg a lojalitás feltételévé a pártpolitikai beállítottságot teszi.

Az ellenzéki Fidesz szerint a kormány négy éve ígérgeti a kisebb, olcsóbb államigazgatást, ám az elmúlt években a létszám több ezer fővel nőtt. Halász János, a frakció szóvivője szerint a "luxusbaloldal kormányában" 50 százalékkal több állami vezető dolgozik, mint amennyi az Orbán-kormányban volt.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy a Gyurcsány-kormány kétszer annyit költ az állami vezetőkre, mint az Orbán Viktor vezette kabinet. Halász János úgy vélte: "eddig soha nem látott mértékben" költ a kormány közpénzt sikerpropagandára és kormányzati luxuskiadásokra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.
Nem az számít, mennyi közpénzt költ el egy kormány, hanem az, mire és hogyan megy el az adófizetők pénze

Nem az számít, mennyi közpénzt költ el egy kormány, hanem az, mire és hogyan megy el az adófizetők pénze

A vállalkozások legnagyobb adminisztratív terhe nem maga a szabálykövetés, hanem a jelentéstételi kötelezettségek és az engedélyezési folyamatok bonyolultsága, amelyeken a digitalizáció és a mesterséges intelligencia gyors javulást hozhat – mondta el a Portfolio-nak adott interjújában Bertók János, az OECD közmenedzsmenttel foglalkozó igazgatóhelyettese. Ismertette, hogy a közbeszerzés – amely az OECD-országokban a GDP több mint 13 százalékát teszi ki – stratégiai eszközzé vált, ugyanakkor a korrupció és az átláthatóság hiánya továbbra is komoly kihívás. A költségvetési nyomás és az átlagosan 110 százalék feletti GDP-arányos államadósság mellett a kormányoknak egyszerre kell megerősíteniük a versenyképességet, visszaépíteniük a közbizalmat és hatékonyabban gazdálkodniuk a közpénzekkel. Az OECD tapasztalatai szerint ehhez nem elég több pénzt költeni: a döntő az, hogy az erőforrásokat mire és hogyan használják, legyen szó oktatásról, védelemről vagy közszolgáltatásokról, ami Magyarország számára is fontos tanulság lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×