Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Kiskarácsony, nagy szemét

Harmadával több szemét gyűlik össze karácsony tájékán Budapesten. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szerint 180 gyűjtőkocsi, ha kell, túlórában szállítja el a hulladékot. A britek egy felmérés szerint mobiltelefont, elektronikai eszközöket és számítógépeket is kidobnak.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szóvivője, Szegedi Péter az InfoRádiónak azt mondta, a karácsonyi időszakban 26-27 százalékkal több szemét keletkezik Budapesten.

„Általában a fővárosi háztartásokból naponta mintegy 14-15 ezer köbméter háztartási hulladékot szállítunk el. Ilyenkor, az ünnepek idején ezek a számok elérik a 17-18-19 ezer köbmétert is” – fogalmazott Szegedi Péter, aki hozzátette: ez az időszak január első hetéig tart. A szóvivő hozzátette, naponta 170-180 gyűjtőkocsi van kint az utakon, és ha kell túlórában foglalkoztatják a dolgozókat.

Egy felmérés szerint Nagy-Britanniában karácsonykor hárommillió tonna szemét gyűlik össze, ami az éves hulladékmennyiség 10 százaléka. A keletkező szemét mindössze 23 százalékát tudják csak újrahasznosítani a britek a norvégok 68 százalékával szemben. Ez is az öt évvel ezelőtti mennyiség kétszerese.

A felmérésből kiderül, hogy a britek, ahogy feltehetőleg a magyarok is, főként karácsonyi üdvözlőlapot, elektronikai eszközöket, élelmiszert, mobiltelefont, csomagolópapírt, játékokat és karácsonyfát dobnak ki.

A problémára felfigyelve több cég idén inkább emailen küldte a karácsonyi üdvözletet a hagyományos postai út helyett. Becslések szerint Nagy-Britanniában a körülbelül 8 millió karácsonyfából 7 millió a háztartási hulladék közé kerül, csak alig több mint egy milliót hasznosítanak újra.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szóvivője szerint Magyarországon a hulladékhasznosító műben fűtési gőzt és áramot tudnak előállítani az elégetett fenyőfából. Szegedi Péter elmondta, a szervezet elszállítja a kidobott karácsonyfákat, hogyha az emberek a kukákhoz, a lakótelepeken pedig a közös gyűjtőhelyekhez teszik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Ömlik a kínai tőke Európába, Magyarország a listavezető

Ömlik a kínai tőke Európába, Magyarország a listavezető

A kínai működőtőke-befektetések 2025-ben 16,8 milliárd euróra ugrottak Európában, ami 67 százalékos növekedés és hétéves csúcs. A beruházások közel felét az autóipar, azon belül is az elektromos járművek ellátási lánca szívta fel. Magyarország a tavalyi évhez hasonlóan ismét a kontinens legnagyobb kedvezményezettje volt 3,9 milliárd eurós kínai tőkével, ám a koncentrált kitettség és az EU szigorodó hozzáállása komoly kockázatokat rejt. Az újonnan bejelentett projektek száma már csökkenőben van, és Brüsszel egyre inkább a stratégiai függőségek és a geopolitikai kockázatok szemüvegén keresztül vizsgálja a kínai befektetéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×