eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 12. vasárnap Ernő

Kevesebb uniós pénz juthat a budapesti vállalkozóknak

A szerdai uniós döntés szerint kevesebb állami támogatást kaphatnak a közép-magyarországi régió vállalkozásai. Ugyanakkor 140 millió euróval növekedett a régió által az infrastrukturális beruházásokra lehívható keret. Ezt Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes mondta az InfoRádióban.

A regionális támogatásokat 2013-ig szabályozó európai uniós rendelkezés szerint a vállalkozásoknak adható állami támogatás Pest megyében átmenetileg 30 százalékos felső határt kapott, Budapesten 2007-től 35-ről 25 százalékra csökkent, majd 2011-ben 10 százalékra.

Bakonyi Tibor régiós ügyekért felelős főpolgármester-helyettes az InfoRádióban elmondta: az infrastruktúra-fejlesztési projekteknél az összérték akár 85 százaléka is finanszírozható az Európai Unió kohéziós alapjaiból.

Bakonyi Tibor közölte: a Nemzeti Fejlesztési Hivatal becslése alapján a közép-magyarországi régió 2007 és 2013 között 1,5 milliárd euró, mintegy 440 milliárd forint fejlesztési támogatáshoz juthat az uniós forrásokból.

A főpolgármester-helyettes szerint először az észak-déli gyorsvasút - másnéven az 5-ös metró -, és a dél-budai szennyvíztisztító megépítését támogathatja az EU.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Farkas Vajk: drámai átalakulás előtt áll Spanyolország

Spanyolország nagyon komoly demográfiai változások előtt áll, miután a szocialista kormány több százezer illegálisan érkezett migráns letelepítését tervezi. Ez azonban egyelőre nem okoz politikai instabilitást az Ibériai-félszigeten.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×