Infostart.hu
eur:
355.83
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Gyurcsány a kormány célkitűzéseinek támogatását kérte a pártoktól

A parlamenti pártok egységes támogatását kérte a kormányfő a magyar érdekeknek megfelelő európai uniós költségvetés eléréséhez.

Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésben napirend előtt azt mondta: a következő hétéves keretköltségvetésnél Magyarország elsődleges célja az, hogy az egy főre jutó támogatások mértékét tekintve az első három tagállam között legyen.

A kormányfő fontosnak nevezte azt is, hogy az unió 2007 és 2013 közötti büdzséje finanszírozza az alsóbb rendű utak, valamint a lakóépületek felújítását.

A kormányfő az InfoRádió Aréna című műsorában, december 8-án azt mondta: az Európai Unió keretköltségvetésével összefüggésben nem elegendő indok a magyar vétóra az, hogy a nettó befizetők nem akarnak több pénzt adni a büdzséhez.

Tárgyalni kell annak érdekében, hogy a magyar igények a lehető leginkább teljesüljenek – mondta a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc jelezte, hogy Magyarország kész a kompromisszumokra, ha teljesülnek elvárásai.

Az uniós költségvetési alku utolsó éjszakai vitái arról szólnak, hogy megpróbálják a fontos, egyedi kérdéseket is beépíteni a javaslatba. Születhetnek speciális, Magyarországra vonatkozó szabályok is – közölte. Hozzátette: lobbizik azért, hogy a közép-magyarországi régióra ilyen különleges szabályok vonatkozzanak.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: a kormány célja, hogy a felzárkózást szolgáló kohéziós források ne csökkenjenek, a pénzt Magyarország a számára legmegfelelőbb formában költhesse el, valamint az egy főre jutó támogatások tekintetében az első három hely valamelyikén legyen. Hozzátette: elégedett lenne, ha ez sikerülne.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×