Infostart.hu
eur:
376.86
usd:
322.96
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Car tires in snow.
Nyitókép: Pannonia/Getty Images

Szakértő: ennyi hó már a téli guminak is sok, inkább a tömegközlekedést válasszuk

A jövő héten még hidegebb lesz, ezért ehhez a lehűléshez alkalmazkodva kell kezelni a nyomást az abroncsokban, mert csak megfelelő nyomásérték alatt működik jól a gumi – mondta az InfoRádióban a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke. Morenth Péter szerint nagyobb mennyiségű hó esetén már az sem vehető teljesen biztosra, hogy a téli abroncs megfelelő segítséget tud nyújtani, ezért érdemesebb a tömegközlekedést választani.

Van az a hómennyiség, ami már a téli gumiabroncs számára is sok, és akár Magyarországon is lehetnek olyan hegyi utak, amelyeken ajánlott a hólánc használata – mondta az InfoRádióban a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke. Mint fogalmazott, a téli abroncs rendelkezik mindazokkal az adottságokkal, amelyek biztosítják, hogy az autó megfelelő módon, biztonságosan és hatékonyan tudjon közlekedni a havas, csúszós utakon. A téli gumi futófelületén apró, hullámos bevágások vannak. Ezek az úgynevezett lamellák, amelyek a fogakhoz vagy a karmokhoz hasonlóan belekapaszkodnak a csúszós felületbe, amikor az abroncs érintkezik a havas, jeges úttal, ezzel pedig nagyban elősegítik a jobb tapadást.

Morenth Péter figyelmeztetett, hogy az előrejelzések alapján a jövő héten még nagyobb mértékű hőmérséklet-csökkenés várható, ezért ehhez a lehűléshez alkalmazkodva kell kezelni a nyomást az abroncsokban, mert

csak megfelelő nyomásérték alatt működik megfelelően a gumi.

Ezt az értéket nemcsak a hőmérséklet befolyásolja, hanem a légnyomás is, valamint az is, hogy mennyi csomag van a kocsiban, illetve hányan utaznak benne. A Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke hozzátette: a szakemberektől és a töltőállomásokon dolgozó munkatársaktól érdemes segítséget vagy tájékoztatást kérni ezzel kapcsolatban.

Morenth Péter szerint az adott út minőségétől és tulajdonságaitól, adottságaitól függ, hogy a télies, havas időben a laposabb, így jobban szétterülő kerék a megfelelő vagy a kemény gumi, amin jobban kitágulnak a lamellák. Nem mindegy, hogy letisztított vagy hóval teli úton kell haladni. Hozzátette: a napokban olyan mennyiségű hó esett és akkora hóréteg alakult ki, hogy már az a legjobb, ha „letesszük az autót és tömegközlekedésre váltunk, mert

egyes helyzetekben, nagyobb mennyiségű hó esetén már az sem vehető teljesen biztosra, hogy a téli abroncs megfelelő segítséget tud nyújtani”.

Ez természetesen függ az adott autó teljesítményétől, vagyis attól, hogy extrém időjárási körülmények és kedvezőtlen útviszonyok között mennyire tudja leküzdeni a havat.

Sokan a tél beköszöntével csak legyintenek, és azt mondják, nincs szükség téli gumira, mert régen is lehetett nélküle autóval közlekedni, és akkoriban még nagyobb havak is voltak. Morent Péter szerint ebben van némi igazság, mert az ő édesapja is a régebbi, diagonál típusú gumiabronccsal közlekedett anno télen, havas időben. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy

a mai autótípusok már sokkal nehezebbek és nagyobbak, nagyobb terhelést kapnak, illetve sokkal nagyobb nyomatékkal működnek, mint a korábbi járművek.

A Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke külön kitért azokra, akik nemrég szerezték meg a jogosítványukat és még rutintalanok a vezetésben. Nekik azt javasolja, ne most gyakoroljanak és ne a mostani időjárási körülmények között akarják megismerni az útviszonyokat. Csak azoknak javasolja az autóval való közlekedést ebben az időszakban, akik megfelelő tapasztalattal rendelkeznek és jól ismerik az autójukat, annak teljesítményét. Nem szabad megfeledkezni a kiegészítőkről, szerszámokról sem, amelyek havas időben sokat segíthetnek. Emlékeztetett, hogy régen ásó, lapát és homok is be volt készítve a csomagtartóba, hogy ha az autó elakad, akkor lehessen mihez nyúlni.

Ha nagyobb, hosszabb út vár ránk, akkor megfelelő mennyiségű élelmiszerre, folyadékra is érdemes gondolni, illetve a nagy hidegben a takaró is jól jön, hogy meg ne fázzunk.

Bár most – főleg a városokban – inkább latyakosak az utak, Morenth Péter szerint a hegyvidékeken akár hóláncra is szükség lehet ezekben a napokban. A le- és a felszerelés elég macerás dolog, illetve ha letisztított útszakaszokon tudunk haladni, akkor nem is kell hólánc, de azért a mostani extrém helyzetben erre is gondolni kell. A szakértő kiemelte: ma már többféle hólánctípus létezik, nemcsak fém alapú, hanem vannak már műanyagból és különféle textíliákból készülők is. „Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy felszereli-e a hóláncot, ha éppen hegyvidéki úton kell autóznia, már ha egyáltalán érdemes vagy biztonságos elindulni ilyen körülmények között” – jegyezte meg a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Egy napot sem bírt ki a tűzszünet, teljes a káosz Irán környékén - Híreink az iráni háborúról csütörtökön

Egy napot sem bírt ki a tűzszünet, teljes a káosz Irán környékén - Híreink az iráni háborúról csütörtökön

Egy napot sem bírt ki az amerikai-iráni tűzszünet: Teherán szerint Izrael libanoni támadásai a megállapodás megszegését jelentik, Washington viszont állítja: ilyen kitételről szó sem volt, ráadásul Irán már tegnap támadta az Egyesült Arab Emírségeket és Szaúd-Arábiát. A Hormuzi-szoros zárva, J.D. Vance amerikai alelnök tegnap rohanva hagyta el a káosz miatt Budapestet, Jean Arnault ENSZ-különmegbízott lóhalálában érkezett Iránba. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×